A nyilvánosság rezignáltan vette tudomásul, hogy a magyar demokrácia nevű scripted trash realityből két játékos nyereménnyel távozhatott: Volner János, a Huxit Párt elnöke és Bencsik János, a Polgári Válasz nevű formáció egykori elnöke a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium szolgálatába állnak. Volner János külgazdasági attasé lesz Szingapúrban, Bencsik Jánosból torontói főkonzult csinálnak.
A magyar közéleti valóságshow odáig jutott, hogy a forgatókönyvből kiírt szereplőket már a szemünk láttára fizetik ki a mi pénzünkből, ők pedig kalapjukat lengetve, széles mosollyal távoznak a díszletből.
Az Éjjel-Nappal Fidesz két mellékszereplőjének 2021 tavaszán emlékezetes közös jelenete is volt: Bencsik és Volner az ATV stúdiójában annyira nem tartották a másikat hiteles ellenzéki politikusnak, hogy nem voltak hajlandóak egymás mellé ülni. Parádés alakítás volt. Bencsik felháborodva, székestül tette át magát Volner mellől az asztal másik oldalára.
Tény, hogy ebben a show-ban voltak már frappánsabb jelenetek is. Például amikor FTC-közeli verőemberek népszavazást kezdeményeztek a Nemzeti Választási Irodában. Majd amikor az újságírók arról érdeklődtek, hogy miről akarják megtudni a nép véleményét, akkor eljátszották, hogy nem tudnak beszélni, majd kiderült, hogy a srácok azt sem tudják, hogy hol vannak.
Az is óriási volt, amikor Kisbérről meg Szolnokról hirdetéssel toboroztak fizetett tüntetőket, akiket busszal szállítottak Józsefvárosba, hogy tiltakozzanak a nyolcadik kerületben uralkodó áldatlan állapotok ellen. A demonstrálók fecskendőket szórtak szét a hivatal előtt, de arról elfelejtettek szólni nekik, hogy ezeket előbb ki kéne bontani, mert becsomagolva nem annyira üt át az üzenet, ami az akart lenni, hogy a 8. kerületben a drogosok szétdobálják a használt tűket. A fiktív megmozdulás rendezője a megfelelő jelmezekről sem gondoskodott:
És arra emlékszik még valaki, amikor a Népszabadság dolgozóinak azt mondták, hogy dobozolják be az összes munkaeszközt, a személyes cuccaikat pedig vigyék haza, mert elköltöznek egy új irodaházba, de költözés helyett lekapcsolták a levelezést, elérhetetlenné tették az online felületet, és soha többé nem jelent meg az ország legnagyobb politikai napilapja? Pár évvel később az osztrák alkancellár Ibizán egy buliban árulta el, hogy a Kész Átverés Show mögött Orbán Viktor osztrák strómanja állt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Legutóbb még a Huxiton dolgozott, aztán úgy hozta az élet, hogy a külügynél talált munkát.
A kamuhírek és kamuvideók után 2020-ban megérkezett a kamutüntetés is.
A Fidesz akarata nélkül létre sem jöhetett volna a Mediaworks kiadóvállalat, amely végül bezárta a Népszabadságot. A kiadó történetén keresztül elég jól láthatóvá válik, miért csukták be az ország elsőszámú politikai napilapját.
50 helyett 71 egyéni jelölt kellene a listaállításhoz.
Hallottak már önök a International University of Fundamental Studies nevű orosz iskoláról? Tavaly itt kapott közgáz "diplomát" a jobbikos képviselő.