Elbukta az Elkúrtuk-pert Kálomista Gábor

FILM

Pénteken hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék a szeptemberben indult Elkúrtuk-perben. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkúrtuk című film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit szintén Endrének hívnak, és közvélemény-kutató.

Az elsőfokú ítélet szerint Kálomistáék megsértették Hann jó hírnevének védelméhez fűződő személyiségi jogát a Megafilm oldalán megjelent közleménnyel, aminek Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is? volt a címe, és konkrétan Hann Endrével azonosította a filmbeli Endrét. A bíróság szerint a filmforgalmazó ezzel a közleménnyel úgy mutatta be Hannt,

  • mintha a filmbeli karakterhez hasonlóan 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna,
  • személyesen is részt vett volna az MSZP-SZDSZ- kormány politikai döntéseinél;
  • kapcsolatot tartott volna Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel;
  • részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában;
  • és részt vett volna a rendőri erőszakról szóló döntésben is.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Elkezdődött az Elkxrtuk-per, Kálomista Gábor dokumentumfilmet forgat az eljárásról

Hann Endre jó hírnévhez fűződő jogainak megsértése miatt perelte be a producert, akit kész filmstáb kísért el az első tárgyalásra.

Rényi Pál Dániel
jog

Hann Endre beperelte az Elkxrtuk készítőit, akik azzal védekeznek, hogy egy játékfilmen nem lehet tényeket számon kérni

Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.

Rényi Pál Dániel
jog

Jöhet a Feri visszXtér: Kálomista Gábor belengette az Elkúrtuk folytatását

A producer feldolgozná a következő három évet is.

Czinkóczi Sándor
FILM

A Kossuth Rádióban tényként kezelték az Elkxrtuk narratíváját, miszerint Dobrev Klára döntött 2006-ban az emberek szemkilövéséről és megveréséről

A műsorvezető szerint ezt „ma már tudjuk”.

Mészáros Juli
tájékoztatás

Deutsch Tamás szerint különös jelentősége van az Elkxrtuk brüsszeli premierjének, mert „itt állandóan a jogállamiságról próbálnak kioktatni minket”

Az EP-képviselő arra kéri „Brüsszel urait”, hogy „ha kicsit is érdekli őket a jogállam valódi védelme”, akkor nézzék meg „a jogállamiságra brutálisan rátámadó Gyurcsány-féle tömeges rendőrterrort bemutató filmet”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke saját zsebből fizeti, hogy kollégái megnézzék az Elkxrtukat

„A filmvetítésen természetesen nem kötelező a részvétel, semmiféle előnnyel vagy hátránnyal nem jár az, hogy valaki eljön rá vagy sem.”

Mészáros Juli
jótékonyság

Januárban a TV2-n is lemegy az Elkúrtuk

Már a TV2 is gáncsolni akarja Kálomista filmjének jegyeladásait!

Csurgó Dénes
FILM

130 ezren látták vagy kellett lássák az Elkxrtukat

Tanítási időben vagy azon kívül.

Rényi Pál Dániel
FILM