megafilm

Később hoz ítéletet a másodfokú bíróság az Elkxrtuk-perben

Első fokon a bíróság Hann Endrének adott igazat, de nem minden pontban, így a felperes és az alperes Mega Film egyaránt fellebbezett.

Rényi Pál Dániel
jog

Elbukta az Elkúrtuk-pert Kálomista Gábor

Az elsőfokú ítélet alapján bocsánatot kell kérnie Hann Endrétől és másfél millió sérelemdíjat kell fizetnie, mert egy közleményben a film egyik főgonoszaként azonosították.

Czinkóczi Sándor
FILM

Kész átverés a Kálomista-istálló új Trianon-filmje

Túl sok történész, szinte semmi könnyes-zokogós gyász és fájdalom, valami félrement. Kálomistáék szinte giccsmentes, korrekt „dokumentum-játékfilmet” készítettek kurzustémából.

Gazda Albert
FILM

130 ezren látták vagy kellett lássák az Elkxrtukat

Tanítási időben vagy azon kívül.

Rényi Pál Dániel
FILM

Klára asszony már 2006-ban is gigantikus politikai stratéga volt

Az Elkúrtukot még csak el sem kúrták, még sincs sok értelme. Egy nagy titokról már kritikánk első bekezdésében lerántjuk a leplet.

Gazda Albert
FILM

A hvg.hu kereshető adatbázist készített az MTVA szerződéseiből

Lehet csemegézni.

Urfi Péter
Média

Kálomista-, és Habony-közeli cégek milliárdokért gyártanak műsorokat a közmédiának

A közmédia 5 millió feletti szerződéseinek listája hemzseg a túlárazás-gyanús szerződésektől és kifizetésektől.

Rényi Pál Dániel
Média

Kálomista Gábor hazugsággal vádolja a 444-et, de ő nem mond igazat

Már több mint 600 filmes tiltakozik a producer ellen, aki szerint hazudik a sajtó, hazudnak a kirúgottak és hazudik a fél filmszakma.

Rényi Pál Dániel
FILM

Már több mint 444 filmes nem hajlandó együtt dolgozni Kálomista Gáborral

Fél nap alatt 300 szakmabeli csatlakozott a producer elleni tiltakozáshoz, és egyre többen vannak. Kálomista tagadja, hogy embereket rúgott volna ki a Kút-balhé miatt.

Rényi Pál Dániel
FILM

Több mint 130 filmes tiltakozik Kálomista Gábor kirúgásai miatt

Nyílt levélben nyilatkoznak arról, hogy többet nem hajlandóak együtt dolgozni a producerrel a Kút című film botránya után.

Rényi Pál Dániel
FILM

Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója

Kálomista Gábor megsértődött, amiért bekerült róla egy jelenet a Kút című filmbe. Másnap gyártócége egymás után mondott fel a stáblistán szereplő embereknek.

Rényi Pál Dániel
FILM

Jól megy Kálomista filmes cégeinek 2010 óta

Botos Tamás
Média