Az LMP-s Keresztes László Lóránt azt a kérdést intézte írásban a szaktárcához, hogy miért keresnek kormánypárti és kormányzati képviselők, polgármesterek, sőt miniszterek is a rendes jövedelmükön felül akár milliós havi összegeket a „modellváltó” egyetemek kuratóriumi tagjaként, és miért épp őket választották.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára válaszában sajnálatosnak nevezte, hogy az ellenzéki politikus a modellváltást „demagóg módon egy egyszerű alapítványi kiszervezésként próbálja feltüntetni”, és azzal indokolta a kormánypárti potentátok tömeges beemelését, hogy ennek „célja az államtól való távolság növelése”.
Vitályos szerint „nemzetközi trend a felsőoktatás missziójának, a közvetlen társadalmi szerepvállalásnak a növelése”, például a Yale Egyetem testületének tagja az állam kormányzója, a Humboldt Egyetem kuratóriumának pedig Berlin polgármestere is. Csakhogy mindkét említett egyetemnél a kuratórium tagja hivatalból az állam mindenkori kormányzója és Berlin mindenkori polgármestere, függetlenül attól, melyik párt tagjai.
A magyar modellben többnyire aktuális tisztségtől függetlenül eleve fideszes politikusokat és kormánypárti kötődésűeket neveztek ki gyakorlatilag akár életük végéig, és szóba sem kerül, hogy lecseréljék őket egy választás után. A kormány vállalta is az Európai Bizottság felé, hogy a közalapítványoknál szigorítja az összeférhetetlenségi szabályokat, de a kormányzati tagoknak nem kell lemondaniuk, csak egyes döntésekben nem vehetnek részt. (HVG)