„Jól kereső férjek tartják el a magyar oktatást”

oktatás
  • Gábor Judit, a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium magyar-történelem szakos tanára az egész tavalyi évet végigtiltakozta.
  • Bízott a változásban, erőt merített bátor kollégáiból, de év végére elfogyott az energiája, és felmondott.
  • Az volt számára az utolsó csepp, amikor Pintér Sándor meghívott több száz tanárt, hogy megdorgálja őket, mint a rossz gyerekeket.
  • Decemberben két és fél hétig nem tartotta meg az óráit, többet mulasztott, mint mások, akiket kirúgtak. Mégsem kapott figyelmeztetést, és részben pont ebből a bizonytalan, megfélemlítő légkörből lett elege.

Tizenhét évet töltött a pályán, majd decemberben felmondott. Mit érzett? Szorongást, görcsösséget, vagy pont ellenkezőleg, felszabadulást?

Amíg nem döntöttem el, hogy felmondok, addig szorongató és görcsös volt, utána bizonyos szempontból megkönnyebbülés.

Tavaly január elején, amikor elkezdtük a figyelmeztető sztrájkot, tényleg azt gondoltam, hátha lesz erre pozitív válasz, de inkább arculcsapást kaptunk, számomra ezért jelentett löketet a Pintér-beszéd. Addig nagyon sokat gondolkoztam, felmondjak-e, maradjak-e a tanév végéig, mert tanárként nagyon nehéz döntés év közben felállni. Nekem is van végzős osztályom, akiknek nehéz azt mondani, hogy nem nálam fognak érettségizni, miközben két és fél évig én készítettem fel őket. De azt gondolom, most ez a helyes, a vállalható út.

A december 16-i Pintér-féle gyűlés volt az utolsó csepp?

Igen, amikor utána hétfőn beadtam a felmondásomat, az már megkönnyebbülés volt.

Fotó: Bankó Gábor/444

Mit szűrt le abból a beszédből?

Egy nagy fejmosás volt az egész. Szerencse, hogy nem voltam ott, mert lehet, hogy a felénél felállok, és kimegyek. Engem ne hívjanak oda azért, hogy megdorgáljanak, mint egy rossz gyereket, és kiderüljön, hogy igazából neki is kell dolgoznia hétvégén, nemcsak nekem. Rendben, de ne mondjuk, hogy ez normális.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek