Meghalt Burt Bacharach énekes és dalszerző, akinek 73 Top 40-es slágere volt az Egyesült Államokban és 52 az Egyesült Királyságban - írja a Washington Post. A popslágereiről ismert előadó 94 éves korában, természetes módon hunyt el Los Angeles-i otthonában.
Bacharach 1928-ban született Kansas Cityben, kamaszkorát azonban már New Yorkban töltötte, ahol kiskorúként jazzklubokba lopakodott be, hogy olyan előadókat hallgasson meg, mint Count Basie és Dizzy Gillespie. Tanulmányai befejezése után 2 évig az amerikai hadseregben szolgált, majd különböző zenészek zongorakísérője lett. Az 50-es évek végén Marlene Dietrich európai turnéja során hangszerelőként és karmesterként is dolgozott.
A hatszoros Grammy- és háromszoros Oscar-díjas dalszerző számait több mint 1000 előadó dolgozta fel pályafutása során. Ő szerezte többek között az I Say a Little Prayer, a Walk on By és a Raindrops Keep Fallin' on My Head című számokat.
Bacharach zenésztársai és barátai nem sokkal a hír megjelenése után a közösségi médiában is elbúcsúztak az előadótól. „Nagyon szomorúan hallottam Burt Bacharachról. Burt az egyik hősöm volt, és nagy hatással volt a munkámra” - írta a Twitteren a Beach Boysból ismert Brian Wilson. „Óriás volt a zeneiparban. A dalai örökké élni fognak.”