Reagált a debreceni beruházás körüli tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár vállalata, a CATL: szerintük a világszerte működő gyáraik minden szabálynak megfelelően működnek,
ez bizonyítja, hogy távolról sem környezetrombolók, „sőt éppen ellenkezőleg".A vállalat vezetősége - ez alatt sem konkrét név és titulus nem derül ki - az Index kérdésére azt mondta, a környezeti, egészségügyi kockázatoktól nem kell aggódni, mert nem lesz talaj- és talajvízszennyezés.
Az üzem szerintük átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztással fog majd működni, a lehető legkörnyezetbarátabb technológiával, ami Debrecen jelenlegi vízfogyasztásához képest nem jelentős mennyiség. Utóbbit cáfolja az a tanulmány, amit gyorsan el is tüntettek a kormányhivatal honlapjáról, amikor kiderült, hogy naponta akár 60 ezer köbméter vízre is szükség lehet a gyár működéséhez. Ennyivel egy év alatt 87 ezer darab olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni.
A cikk szerint a beruházás a környezetvédelmi engedélyek benyújtásánál tart, a gyár első létesítményei várhatóan három éven belül készülnek el. Az épülő akkugyár vezetősége úgy gondolja, a telephelyeiken világszerte a „jó szomszéd filozófiáját” követik az őket körülvevő emberekkel, városokkal. Ezt nehéz elképzelni azok után, hogy a helyiek év eleje óta hevesen tiltakoznak az akkugyár megépülése ellen, egy petícióban már 12 ezren követelték Debrecen polgármesterétől, hogy állítsa le az építkezést, legutóbb több százan tüntettek a városháza épülete előtt; a városvezetés pedig csak szórólapokkal és rejtélyes közvélemény-kutatásokkal próbálta oltani a tüzet.
Egy hét alatt Szijjártó Péter külügyminiszter pedig háromszor is utalt rá, hogy akik az akkumulátorgyárak ellen tiltakoznak, „idegen érdekeket szolgálnak". A tiltakozó petíció átadására a debreceni fideszes polgármester, Papp László inkább a város jegyzőjét küldte maga helyett.
Lánczi Tamás szerint „meg kell vizsgálni, hogy a debreceni beruházást ellenző ellenzéki pártok tevékenysége hogyan függ össze ezzel a német gazdasági törekvéssel”.
A kormány szerint ez Magyarország történetének legnagyobb beruházása.
A közel verekedésig fajuló tiltakozás a tervezett debreceni akkumulátorgyárnál megmutatta, milyen nehéz a hatalom helyzete, ha a környezetet bántják. A Fidesz nem engedhet egy olyan ügyben, amire az ország jövőjét tették fel. De közben egy védhetetlen és népszerűtlen álláspontot kell képviselniük, amire könnyen építhetne az ellenzék.
Az önkormányzat még azt is hazugságnak nevezte, hogy napi 40 ezer köbméter lenne a fogyasztás. Az eltüntetett tanulmány szerint valójában akár napi 60 ezer is lehetne.
Ők Szijjártó Péter külügyminiszter szerint mind „idegen érdekeket szolgálnak".
És megjelent egy rejtélyes közvélemény-kutatás is.
Hivatásos hergelőket lát.