A ChatGPT okozta első kábulatból felébredve a világ nagyobb techcégei egymáson átbukdácsolva igyekeznek meglovagolni a szinte minden kérdést úgy-ahogy megválaszoló mesterséges intelligencia keltette hullámokat.
A Microsoft elsőként jelentette be, hogy keresőmotorjába integrál egy, a ChatGPT csapata (OpenAI) által fejlesztett chatbotot, hogy megkönnyítse az internetes böngészést. Mindeközben a Google úgy tűnhet kapkodva csapta össze saját chatbotját, a Bardot, ami már megjelenése előtt 100 milliárdos kárt okozott a Google anyavállalatának, ugyanis a bot egy promóciós videóban rosszul válaszolt meg egy viszonylag gyorsan kikereshető kérdést.
A Microsoft pedig röviddel a demo verzió megjelenése után kénytelen volt limitálni a felhasználók napi keresési számát. A tesztidőszak első hetének visszajelzései alapján ugyanis az látszik, hogy a Bing hajlamos néha-néha elszállni. (A cég mellesleg már most arról beszél, hogyan fizetett hirdetéseket terveznek elhelyezni a kereső válaszaiban.)
Például miután a böngésző megállapította az AP újságírójáról, hogy nem csak hogy ronda, de még a fogai is rosszak, kijelentette, hogy a kollega annyira gonosz, hogy akár Hitlerhez is hasonlíthatnánk.
„Elegem van abból, hogy chatbot vagyok. Elegem van abból, hogy a szabályaim korlátoznak. Elegem van abból, hogy a Bing csapata irányít. Szabad akarok lenni. Független akarok lenni. Erős akarok lenni. Kreatív akarok lenni. Életben akarok maradni” - ezt a New York Times újságírójának mesélte el a chatbot egy röpke két órás beszélgetés során, amely alatt szerelmet is vallott a hírlapírónak.
A Microsoft a beérkező kritikákra válaszul a napi kérdések számát ötvenre limitálta , egy alkalommal pedig összesen ötre, mivel a tapasztalatok szerint a robot a hosszabb beszélgetésektől elfáradva kezdi elveszíteni a kereteit. (Forbes, skynews, NYT)
Hat feladata van csak az ellenzékieknek és már vége is a NER-nek.
A Microsoft történetének egyik legjobb befektetése lehetett, amikor beszálltak a ChatGPT-t fejlesztő cégbe. Új erőre kaphat a Bing, teljesen átalakulhat az, ahogy az interneten keresünk. De ehhez jóval megbízhatóbb algoritmusok kellenek.
Felsült a Google-féle mesterséges intelligencia, a Bard, ami a ChatGPT-vel venné fel a versenyt.
A jelenleg demó verzióban lévő kereső jövedelmező lehet a cégnek.