Akár még egy évig is eltarthat, amíg az USA le tudja szállítani az Ukrajnának ígért Abrams tankokat

háború

Az amerikai védelmi minisztérium hadseregért felelős államtitkára szerint akár több mint egy évbe is beletelhet, mire az amerikai hadsereg M1 Abrams tankokat tud szállítani Ukrajnának. Christine Wormuth csütörtökön arról beszélt, hogy még mindig készülnek a tervek arról, hogyan és mikor szállítsák le őket. Azt mondta, vannak olyan lehetőségek, amik kevesebb mint két év, kevesebb mint másfél év alatt lennének befuthatók. „Azt hiszem, még nem eldöntött kérdés, hogy a tankok az év végére odaérnek-e” - mondta Wormuth.

Fotó: PATRIK STOLLARZ/AFP

Az Egyesült Államok január végén 31 Abrams tankot ígért Ukrajnának. Valamint biztosítanák a harckocsik működtetéséhez szükséges képzést és felszerelést is. Lloyd Austin védelmi miniszter korábban azt a lehetőséget is felvetette, hogy a semmiből építenék fel az ukránoknak szánt tankokat. De az is felmerült, hogy olyan országokat vonnának be, akiknek korábban már adtak el a tankokból

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök csütörtökön azt jelentette be, hogy ha szükséges, akkor akár 10 Leopard tankot is készek adni Ukrajnának. Valamint az ukrán harckocsizók kiképzését is vállalnák. (CNN/Guardian)

Kapcsolódó cikkek