„A kormány érdemben semmilyen követelésre nem reagált, ezért a PDSZ és a PSZ meghirdették a következő sztrájknapokat, a közoktatásban és a szakképzésben egyaránt” - írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A szakszervezet arra kéri a munkavállalókat, hogy március 16-án és 17-én szüntessék be a munkát, az őket támogató szülőktől pedig azt, hogy ne vigyék iskolába a gyerekeiket.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője már egy héttel ezelőtt elmondta, hogy március közepétől határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek a szakképző intézményekben, ha addig nem történik érdemi előrelépés az ott dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban. Szerintük március 16. egy szimbolikus dátum, mivel akkor lesz pontosan egy éve, hogy a szakszervezetek a közoktatásban is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Most, a sztrájk mellett a támogatóikat is felszólították, hogy az intézményeik környékén ezeken a napokon szervezzenek élőláncot.
A PDSZ és a PSZ kedden juttatta el az Európai Bizottság több tisztségviselőjének is azt a levelet, amiben leírták, hogy a magyar kormány nem tesz eleget az EFOP Plusz pályázatban vállalt kötelezettségének, azaz nem folytat érdemi egyeztetést, és nem a szakszervezetekkel együtt dolgozta ki a teljesítményértékelésre vonatkozó koncepcióját. Emellett azt is jelezték, hogy a bérrendszerről szóló tervezetet sem mutatták be eddig. Szerintük, a „tervezett teljesítményértékelési rendszer és a munkabérek eltérítése alkalmatlan a pedagóguspálya vonzerejének helyreállítására, a tanulói eredményesség növelésére, de ezzel a pedagógusbérek ígért felzárkóztatása sem valósul meg, kiszámítható életpályát, előmenetelt pedig végleg nem biztosít”.
„A magyar kormány csak saját magával, illetve az általa létrehozott, vele függelmi, baráti viszonyban lévő testületekkel tárgyal, nem pedig alulról építkező, ténylegesen létező, működő, szakmai csoportokat ténylegesen képviselő szervezetekkel.”
Az Egységes Diákfront közben már január végén bejelentette, hogy március 15-ére tüntetést szerveznek Budapesten a Szabad sajtó útjára, ami egy 48 órás eseménysorozatnak lesz a záró programja. Az Egységes Diákfrontról és céljaikról korábban itt írtunk hosszabban.
A PDSZ szerint március 16. egy szimbolikus dátum, akkor lesz egy éve, hogy a szakszervezetek a közoktatásban is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.
Egy diákmozgalom küzdelmei Magyarországon: nem csak "körúton belüli" történet az EDF, amely tízezer fős tüntetéseivel és országos akcióival már a kormánymédia dollárharagját is kihívta. Céljaik hosszú távúak, mert szerintük a kormány cinikusan csak a legnépszerűbb témákkal foglalkozik, a közoktatás helyrehozása pedig nem tartozik ezek közé.