Brit kormányforrások és EU-illetékesek egybehangzó nyilatkozatai szerint elérhető közelségbe került a megoldás a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó, rendkívül heves vitákat szító észak-írországi protokoll ügyében.
Kormányforrásokat idéző brit médiaforrások szerint egy ideig úgy volt, hogy már szombaton bejelentik a megállapodást. A Sky News úgy tudta, hogy III. Károly király is fogadta volna Londonban Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét az egyezség elérésének alkalmából, de ez a program és egyelőre a megállapodásról szóló bejelentés is elmaradt.
A lapokban idézett brit kormányforrások nem zárják ki, hogy Rishi Sunak miniszterelnök hétfőn a londoni alsóházban ismerteti a megállapodás részleteit.
Az észak-írországi protokoll ügye a legélesebb viszály forrása az EU és a brit kormány között azóta, hogy Nagy-Britannia távozott az EU-ból.
A brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréhez fűzött 64 oldalas dokumentum alapján Észak-Írország a brexit után is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben maradt az EU egységes belső piacával és vámuniójával, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.
A 499 km-es, valaha katonai szigorral őrzött határon, ami a brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára, az 1998-as nagypénteki megállapodás által elindított észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfontosabb eredményeként hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs.
Így viszont a protokoll alapján a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni észak-írországi kikötőkben, hogy megakadályozzák, hogy Észak-Írországból Írországba - vagyis az EU egységes belső piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.
De a konzervatív párti brit kormány és az észak-írországi britpárti protestáns pártok hosszú ideje követelik az EU-tól a protokoll átalakítását, arra hivatkozva, hogy a brit-északír kereskedelem ellenőrzési kötelme Nagy-Britannia és Észak-Írország között hozott létre belső vámhatárt, és ez kikezdi Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül.
Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt. (MTI)