Jóváhagyta az Európai Bizottság a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

belföld

A Samsung SDI 2017 decemberében döntött úgy, hogy 1,2 milliárd eurót ruház be a Göd melletti akkumulátorgyára bővítésére. A gyár tavaly januárban érte el teljes termelési kapacitását, azóta havonta több mint 6 millió darab akkumulátorcellát állít elő, miközben 1200 új munkahelyet teremtett.

A magyar kormány 2018-ban jelentette be a Bizottságnak, hogy 108 millió euró összegű támogatást kíván nyújtani a projekthez. A Bizottság ezután 2019 októberében indított vizsgálatot, hogy a támogatás megfelel-e a tiltott állami támogatásokra vonatkozó európai szabályoknak.

A Samsung SDI gödi gyára
Fotó: Németh Dániel/444

A Bizottság vizsgálata után arra jutott, hogy a közfinanszírozás nélkül a projekt egy harmadik országban valósult volna meg, a támogatás összege azonban túllépte a szükséges minimumot, mert az csak 89,6 millió euró lett volna. A beruházás viszont munkahelyeket teremtett és hozzájárult a hátrányos helyzetű régió fejlődéséhez, ezért a pozitív eredményei meghaladták a versenytorzító hatásait. A Bizottság így jóváhagyta a magyar intézkedést.

A döntésre reagálva az LMP kiadott egy sajtóközleményt, melyben azt írták, az Európai Unióra nem számíthatnak a magyar emberek, mert az továbbra is támogatja a szennyező nagyvállalatok uralmát. (via MTI)