samsung sdi

Közel 45 milliárdos veszteséget hoztak össze a kormány csodafegyvereinek szánt akkugyárak

A három akkugyár 2023-ban még 35 milliárd forintos nyereséget ért el.

Székely Sarolta
gazdaság

A gödi Samsung-gyár hibás akkumulátorai miatt hívnak vissza több ezer Audit Amerikában

Az akkuk túlhevülhetnek, sőt, ki is gyulladhatnak.

Botos Tamás
gazdaság

Megszűnt a fideszes többség a megyei közgyűlésben, visszakerülhet Gödhöz a Samsung gyár

Okafogyottá vált a különleges gazdasági övezeti minősítés a polgármester szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozó újrázott Göd polgármestereként

Mit sem számított az akkugyár.

Dezső Annamari
POLITIKA

A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy a gödi akkugyárnak több mint egy évig nem volt környezethasználati engedélye

Az ügyben Vadai Ágnes kérdésére Polt Péter indítványozott eljárást.

Bódog Bálint
belföld

Csak online kérdezhettek a gödiek az önkormányzattól a közmeghallgatáson

A városvezetés szerint így jóval több kérdésre adhattak minden részletre kiterjedő választ. A kérdezők szerint ez nem sikerült.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Térképre raktuk a Magyarországot átszövő akkuláncot

Térképre tettük az összes olyan akkugyárat, ami már működik nálunk, vagy bejelentették az érkezését.

Haszán Zoltán, Czinkóczi Sándor
gazdaság

Üzenetrögzítőn tartanak közmeghallgatást a gödi akkumulátorgyár bővítéséről

Ha valaki 3 percnél tovább beszél, a vonal megszakad.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Csendben újabb kínai akkumulátoripari beruházás jöhet Magyarországra

2 millió euró bejegyezett tőkével megalapították a magyarországi leányvállalatát a hongkongi CHR Groupnak, ami akkumulátoripari gyártóberendezések készítésével foglalkozik, és partnere volt már a Samsung SDI-nak és a CATL-nek is.

Herczeg Márk
energia

Fidesz-közeli szervezetekhez csorogtak vissza a Samsung akkumulátorgyárának pénzei

A fideszes megyei önkormányzat osztja újra azokat a bevételeket, amiket Gödtől elvettek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

Úgy érzik, már a hálószobájukban az akkumulátorgyár

Gödön már tudják, mivel jár, ha akkumulátorgyár működik a kertjük végében. Pont ezért szerveztek tüntetést a Samsung elé.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Nagyon drága csapdába tereli magát az ország, amikor az akkuiparra építi a jövőt

Ezt már Matolcsy György is átlátja, most pedig szakértők vették végig, mire számíthat egy kelet-európai akkumulátor-nagyhatalom.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

Az LMP szerint az Európai Unió továbbra is a szennyező nagyvállalatok uralmát támogatja.

Molnár Kristóf
belföld

Lemondott Göd ellenzéki polgármestere a „DK és a Fidesz koalíciója” miatt

Balogh Csaba úgy érzi, már nem tud küzdeni a NER helyi és az országos többsége ellen.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közadatigényléssel derítené ki a Párbeszéd, mennyiért kapja a vizet a gödi Samsung

Azt sem tudni, hogy fizet-e vízkészletjárulékot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA