Merre haladjanak a nőjogi szervezetek Orbán Magyarországán?

nők
  • „Meghallgatni a nemzet szívhangját: reproduktív jogok az illiberális korban” - ezzel a címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a CEU Demokrácia Intézetében.
  • Beszéltek az abortuszról és arról, mennyi közös van az Orbán-rendszerhez hasonlító rezsimekben.
  • De az volt igazán érdekes, amikor rátértek: milyen stratégiát kellene követniük a nőjogi szervezeteknek.
  • Pető Andrea történész-genderkutató szerint muszáj érdekházasságokat kötni, és szövetségre lépni akár feminista teológusokkal, akár helyi környezetvédőkkel.
  • Szerinte kulcstéma lehetne az is, hogy milyen állapotban vannak a szülészetek.

„Nagyon is szimbolikus, hogy az Európai Parlament éppen azután fogadta el a magyar demokrácia megszűnéséről szóló híres jelentését, hogy Magyarországon megszavaztak a szívhangtörvényt.”

Marta Bucholc, a Varsói Egyetem szociológusa szerint ez is mutatja, milyen szorosan összefügg a jogállamiság helyzete azzal, hogy mennyire képesek egy országban megvédeni a nők jogait, beleértve az abortuszhoz való jogot.

A Belügyminisztérium tavaly szeptemberben tette kötelezővé az abortuszt kérő nők számára, hogy hallgassák meg a szívhangot, enélkül nem hajtják végre a beavatkozást. Hiába derült ki, hogy már nem is létezik a szervezet, amivel elvileg egyeztettek a módosításról, hiába mondták el szakértők, hogy ettől nem lesz kevesebb abortusz, és hiába tüntettek több ezren a parlament előtt, az új szabályozás hatályban maradt.

Akinek ez nem tetszik, nem nagyon tehet mást, mint reménykedhet a jogállam újbóli megerősítésében, és ez nem valami sok, ismerte el Bucholc hétfő este a CEU Demokrácia Intézetében. Rajta kívül Kapronczay Stefánia, a TASZ igazgatója, Pető Andrea történész-genderkutató és Juliana Cesario Alvim Gomes brazil emberi jogi szakértő vettek részt a kerekasztalon, utóbbiak a Bécsbe költözött CEU-n is tanítanak.

Később azért szóba került, mit lehet tenni mégis.

Ugyanazzal riogatnak

„Van ez az erős benyomása az embernek, hogy mindenhol ugyanaz történik. Ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokkal a technikákkal mozgósítják a konzervatív társadalmi erőket” - mondta Bucholc, miután sorra vették a kísértetiesen hasonló példákat az elmúlt évekből.

Ezek nem kizárólag az abortuszról, hanem arról szólnak, hogy miként viszonyulnak a mai illiberális-antidemokratikus-autoriter rezsimek a nők jogaihoz, a szüléshez vagy a szexuális kisebbségekhez.

Az ilyen rendszerekben a hatalom gyakran hivatkozik a gyerekek védelmére. Brazíliától Peruig a kiskorúak szexualizálásával, pornográfnak bélyegzett gyerekkönyvekkel és iskolai felvilágosításokkal riogatnak, miközben a nyilvánosságban szereplő nők a „jó feleség” és a „jó anya” képét jelenítik meg, mondta Alvim Gomes.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Európa nagy része szerint Magyarországon már nincs demokrácia

Nagy többséggel szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat.

Magyari Péter, Horváth Bence
eu

Módosított az abortusz szabályain Pintér Sándor

Kötelező meghallgatni a szívhangot a terhesség-megszakítás előtt.

Kiss Imola
Egészségügy

A Belügyminisztérium lapja szerint az abortuszmódosítást a Bábaszövetség is jóváhagyta, csakhogy az már nem is létezik

Külsős szakértőket egyáltalán nem kérdeztek meg róla.

Szurovecz Illés
Egészségügy

„A szívhang meghallgatása miatt nem lesz kevesebb abortusz, ez csak a megalázás eszköze”

A Patent Egyesület munkatársai szerint a szívhang meghallgatásáról szóló abortusztörvény semmi másról nem szól, csak hogy még tovább nyomasszák a nőket, akik a terhességmegszakítás mellett döntenek.

Fődi Kitti
belföld

"Sándor, Sándor, tűnés a pinámból" - Több ezren tüntettek legális és biztonságos abortuszért a Parlament előtt

A demonstrálók attól tartanak, a szívhangtörvény egy újabb lépés az abortusztilalom felé. Az illegális abortusz viszont nem jelent kevesebb abortuszt - csak veszélyesebbet.

Solti Hanna, Bankó Gábor
Politika

Érvénytelen lett a homofób népszavazás

Teljesen mindegy, de legalább ez is kiderült: 136 ezer ember szeretné, hogy nemátalakító műtéteket népszerűsítsenek a gyerekeknek.

Sarkadi Zsolt, Király András
POLITIKA

Senki se nyúljon a hüvelyembe engedély nélkül csak azért, mert kórházban vagyok

Több százan vonultak vasárnap a parlament elé, hogy felhívják a figyelmet a szülészeti ellátásban tapasztalható rettenetes állapotokra és a nőket megalázó, bántalmazó gyakorlatra.

Boros Juli
társadalom

Gorillajelmezben foglalják össze, miért jobb élmény néha ma az állatkertben szülni, mint egy magyar kórházban

A Másállapotot a szülészetben mozgalom tüntetést is szervez, hogy minden kórházban legyenek meg a méltó szülés feltételei.

Horváth Bence
Egészségügy

Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon

Az állami ellátásban szülő nők tízezrei nem dönthetnek szabadon afelől, hol és hogyan akarnak szülni, ki és milyen beavatkozásokat végezhet el a testükön. A hálapénz kivezetése csak bonyolította a helyzetet, hiszen senki nem gondolkodott azon, hogy egyáltalán miért volt hálapénz.

Halász Júlia
video

Egyre több természetvédő, egyre tehetetlenebb NER

A közel verekedésig fajuló tiltakozás a tervezett debreceni akkumulátorgyárnál megmutatta, milyen nehéz a hatalom helyzete, ha a környezetet bántják. A Fidesz nem engedhet egy olyan ügyben, amire az ország jövőjét tették fel. De közben egy védhetetlen és népszerűtlen álláspontot kell képviselniük, amire könnyen építhetne az ellenzék.

Bede Márton
környezetvédelem