Több mint százezer észrevétel érkezhetett a státusztörvényhez, de a Belügyminisztérium nem hozza nyilvánosságra őket

oktatás

„Minden idők legátfogóbb és leghosszabb társadalmi egyeztetése" előzi meg a státusztörvényt a Belügyminisztérium szerint, mégsem árulják el, hogy az elvileg 102 ezernél is több beérkezett észrevételből miért csak 1500-at vizsgáltak érdemben. Ahogy azt sem, hogy mit fogadnak meg és mit nem.

A hvg.hu-nak a Civil Közoktatási Platform munkatársa azt mondta, miközben a kormány lépten-nyomon arról beszél, milyen széleskörű társadalmi egyeztetést folytattak a bosszútörvényről, a Belügyminisztérium nem számolt be határidőre, hogy milyen észrevételeket, javaslatokat kaptak, miket fogadtak el, és miért utasították el a többit. Ezzel a Belügyminisztérium jogsértést követ el.

Az észrevételeket egyébként emailben lehetett elküldeni nekik március 10-ig. Németh Szilárd verziója a legjobb.

A pedagógusszervezetek egyszerűen bosszútörvénynek nevezik a törvénytervezetet, ami elvenné a tanárok közalkalmazotti státuszát. Szerintük a kormány a tavalyi polgári engedetlenségi mozgalom és a sztrájkhullám miatt bünteti őket. Az elmúlt hónapok tiltakozásai után a kormány valamennyit finomított a javaslaton: elvetették a pedagógusok röghöz kötésének tervét, tehát már nem kényszerítenék a jogviszonyukról év közben lemondó tanárokat arra, hogy akár tanév végéig is tanítaniuk kelljen, és a módosítás szerint már nem figyelhetnék meg a tanárok számítógépét és telefonját sem.

A státusztörvény már végszavazás előtt, de a tiltakozások folytatódnak.

(via hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek

A kormány szerint a státusztörvényt minden idők talán legátfogóbb egyeztetése előzte meg

Az ellenzék viszont Maruzsa Zoltán államtitkár elszólalását emlegette. A Parlamentben a státusztörvényről vitáztak a szinte üres üléstermében.

Herczeg Márk
parlament

Miközben átvezényelnek Borsodba, ellenőrizhetik a tanításhoz használt privát laptopodat : ez az a „bosszútörvény”, ami ellen tüntetnek a pedagógusok

Nehéz nem csuklóztatásnak értelmezni. Mintha szándékosan el akarnák riasztani a potenciális jelentkezőket az iskolák és óvodák környékéről is.

Szily László
oktatás

Gyöngybetűkkel foglalta össze a státusztörvény lényegét Németh Szilárd

Helyesírás 5-ös, külalak 5-ös, tartalom hányas?

Gazda Albert
belföld

Egy dühös, cserbenhagyott generáció alapélménye lett a könnygázszag

Az évek óta hiába tüntető diákokat csak még elszántabbá tette, hogy a karhatalom erőszakkal lépett fel ellenük.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Napról napra fájdalmasabb elképzelni, hogy benne maradok ebben a bántalmazó kapcsolatban, amit oktatási rendszernek hívunk”

Tóth Bence fiatal osztályfőnök és egy a több ezer tanár közül, akik inkább elhagyják a hivatásukat, minthogy a státusztörvény alatt dolgozzanak.

Dienes Gábriel
oktatás

Újabb két követeléssel mennek tárgyalni a szakszervezetek a BM-be

Újra összeül a pedagógus sztrájkbizottság.

Kaufmann Balázs
belföld