Hétvégi olvasnivalók hullámsírról, reklámsírról és nyilas sírról

reggel 4

Jó reggelt, jó hétvé... vmmm, zrrr, hhhgrgrerg...

Ezek az elmúlt hét, vagyis, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a mögöttünk álló öt nap nagyobb anyagai. Hétköznaponként minden reggel elküldjük az előző nap híreit csokorba szedve hírlevélben, mindenkinek, aki feliratkozik, de most szombat van, olyankor pedig azt csináljuk, amit most csinálunk. Na. Belekavarodtam, pedig még valahogy elegánsan bele kellene szőni a bevezetőbe az előfizetői akciónkat is...

Fokozódik

Fotó: HANDOUT/AFP

Amikor ezt írom, péntek éjjel, folyamatosan érkeznek az elképesztő hírek arról, hogy a Putyin véreskezű zsoldosaiként ismert Wagner magánhadsereg nyíltan az orosz kormány ellen fordult, miután állításuk szerint az orosz hadsereg rakétatámadást intézett ellenük. Az FSZB hivatalosan is kimondta, hogy Prigozsinék fegyveres államcsínyre készülnek. Itt az első összefoglaló, de ebben a példátlan történetben még sok van.

Ami az ukrajnai frontot illeti, ott a hét elejére beállt a műveleti szünet. Ebből nem az következik, hogy kudarcba fulladt az ukrán ellentámadás, de akkor mi következik? Közben kiderült, hogy egészen mások halnak meg a háború orosz oldalán, mint egy évvel ezelőtt, ahol még az eddiginél is súlyosabb bűnözőket vet be az orosz hadsereg.

Reklámsírok

2023-as kormányhirdetés.
Fotó: 444

Hétfői cikkünkben részletesen leírtuk, kik voltak azokban a sírokban, amikből a magyar kormány politikai hirdetést csinált. Igen, oroszok által lemészárolt civilek. A felvételt készítő ukrán fotós azt nyilatkozta nekünk, hogy ízléstelennek tartja, ahogy a magyar kormány felhasználta a fotót. Gulyás Gergely a kérdésünkre válaszolva, minden színészi képességét latba vetve, kijelentette: fogalma sincs, hol készült a fotó.

Titan

Fotó: HANDOUT/AFP

Nálunk a Horvátországban lezuhant magyar katonai helikopter is sokakat érdekelt, de a fél világ azzal töltötte a hetet, hogy a Titanic roncsai közelében eltűnt mini-tengeralattjáró sorsáról tájékozódott. Elmondok egy óriási titkot: nem azért tudósított erről az argentin bulvártól a vérkomoly japán hírügynökségig minden újság, mert azt gondolták, ez a legsúlyosabb probléma a világon. Hanem mert mindennél jobban érdekelte az embereket. Szily cikke elég jól összefoglalja, miért volt ennyire extrém ez a sztori, aminek pont az lett a vége, amire számítani lehetett.

Szegény gazdagok

Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP

Tulajdonképpen ide sorolható lenne a jobbfajta budai lakás árába kerülő, életveszélyes tengeralattjárózás is. Mark Zuckerberg és Elon Musk ketrecharcától tekintsünk el, no de azt hallották, hogy Elon Musk és Joe Rogan milliókat fizetne egy tudósnak, hogy kiálljon vitázni azzal a Kennedyvel, aki szerint mérgezik a vizet, amitől a hím békákból nőstények lesznek? És az megvolt, hogy egy mexikói ezüstmágnás focipálya méretű szuperjachtja mentette ki a menekülthajó túlélőit?

Vidám magyar politika

Illusztráció: Botos Tamás, Kiss Bence/444

Nem vicc: baromi dühösek vagyunk, mert nagyon kilóg a lóláb, ezek megőrültek, teljesen szürreális! Támad a Megafon Cinematic Universe, miközben egymásnak feszül a bírósági rendszer két NER-es csúcsvezetője. Szálasi-fotó az özvegy sírján? Maradhat! Van olyan kérdés, amire egy minisztérium még képes egyenes választ adni? Nincs! Inkább beszéljünk arról, hogy szocialista kifizetőhelyként működött a Zugló TV. És sajnáljuk szegény portugál miniszterelnököt, akinek azért kellett szabadkoznia, mert beugrott Orbánnal meccset nézni :(( Az is sajnálatos, hogy csak majdnem igaz, hogy a 7-8. osztályos fizikakönyvben egyszerűen más kifejezésre cserélték le a SOROS kapcsolást :((((

Férfiak és nők

Nilufar Hamedi és Elahe Mohammadi
Fotó: CHRISTINA ASSI/AFP
  • Iráni újságírónők: „Mintha egy puskaporos hordóban rekedtünk volna, és csak egy szikrára várnánk”
  • Magyar katonanők: „Húsz éve hivatásos katona, és ezt kapja a rendszertől, mert panaszt mert tenni”
  • Szalai Ádám: Befejezi a gladiátor, aki megváltoztatta a magyar futballválogatott mentalitását
  • Profi bicó: 5% testzsír, 90% szenvedés, 5% kamu konfliktus
Kapcsolódó cikkek

„Húsz éve hivatásos katona, és ezt kapja a rendszertől, mert panaszt mert tenni”

Gumibottal mellbe ütötte, utána hasba rúgta a törzszászlós a katonanőt. A szolnoki bázis ügyeit ismerő informátorunk szerint szexuális zaklatás miatt is indult belső vizsgálat, de a panaszost azóta sem keresték. Több katonanőt is bántalmazhattak.

Solti Hanna
hadsereg

Nem teljesen igaz ugyan, hogy a 7-8. osztályos fizikakönyvben egyszerűen más kifejezésre cserélték volna le a soros kapcsolást, de majdnem

Napok óta terjed a közösségi médiában, hogy a fideszes oktatáspolitika annyira megkattant, hogy a hetedikes fizikakönyvben egyszerűen lecserélték a “soros kapcsolás” kifejezést, méghozzá “elágazás nélküli áramkörre”. Megnéztük, mi a helyzet.

Szily László
oktatás

Megtalálhatták a Horvátországban lezuhant magyar katonai helikopter legénységének harmadik tagjának holttestét

Az N1 horvát televízió szerint a roncsok alatt van, értesüléseik szerint csütörtökön ki is emelik azt.

Benics Márk
baleset

Van olyan kérdés, amire egy minisztérium még képes egyenes választ adni?

Most a Honvédelmi Minisztérium bizonyította be, hogy teljesen felesleges bármilyen információt kérni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egészen mások halnak meg a háború orosz oldalán, mint egy évvel ezelőtt

A háború orosz oldalának változó arcát mutatja, ki volt egy átlagos áldozat az első hónapokban, és ki most.

plankog
háború

Az orosz hadsereg már olyan bűnözőket is elvisz a frontra, akik a Wagnerbe sem fértek be

A nemi erőszak még a Wagnernél is kizáró ok, de a hadseregnél ez rendben van.

Benics Márk
külföld

Mexikói ezüstmágnás focipálya méretű szuperjachtja mentette ki a menekülthajó túlélőit

Összeért a szupergazdagok és a nincstelenek világa. A jacht fedélzetén korábban titokzatos körülmények között meghalt egy modell, most egy tucatnyi, tengerből kihúzott halottat és 100 élő vitt ki a partra.

Szily László
külföld

Elon Musk és Joe Rogan milliókat fizetne egy tudósnak, hogy kiálljon vitázni azzal a Kennedyvel, aki szerint mérgezik a vizet, amitől a hím békákból nőstények lesznek

Musk szerint a Rogan műsorát és az oltásellenes Kennedyt kritizáló virológus egyszerűen csak „fél a nyilvános vitától, mert tudja, hogy téved”.

Mészáros Juli
őrület

Tényleg a Titan darabjait találták meg az óceán fenekén

A fedélzetén utazó öt embert már nagy valószínűséggel nem találják meg élve.

Solti Hanna
katasztrófa

Szombaton szól a legnagyobbat a kapuzárási pánik, a belvároson gurul végig a Harley-parádé

Mindenki megnyugodhat, nem a légkondi romlott el, csak hatezer motoros robog végig a városon.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Nem vicc: baromi dühösek vagyunk, mert nagyon kilóg a lóláb, ezek megőrültek, teljesen szürreális!

A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ízléstelennek tartja az ukrán fotós, ahogy a magyar kormány felhasználta a fényképét

„A leírás nélkül semmi nem derül ki arról, valójában mi látható a képen. Így ez csupán ízléstelen hatásvadászat” - mondta Mihajlo Palincsak a 444-nek. Az ő fényképét használta a magyar kormány a legújabb hirdetéséhez.

Kaufmann Balázs
propaganda

Wagneres csapatokat bombázhatott az orosz hadsereg, Jevgenyij Prigozsin hadat üzent a védelmi minisztériumnak

Azt mondta, nem katonai puccsra készülnek. A védelmi minisztérium cáfol, Putyint informálták, az FSZB eljárást indított a Wagner-vezér ellen.

Solti Hanna
háború

Mark Zuckerberg kész ketrecharcolni Elon Muskkal

Musk hívta ki Zuckerberget, aki csak annyit válaszolt, „mondd a helyszínt”.

Mészáros Juli
agybaj

„Mintha egy puskaporos hordóban rekedtünk volna, és csak egy szikrára várnánk”

Elkezdődött a Mahsza Amini haláláról tudósító újságírónők pere. A két iráni riporter bebörtönzésének nem csak azért van nagy jelentősége, mert a munkájukat végző emberekről beszélünk: az emberi jogokkal foglalkozó újságírók kriminalizálása a teljes iráni szabad sajtó bebörtönzése.

Solti Hanna
külföld

Szocialista kifizetőhelyként működött a Zugló TV

Az ellenzéki előválasztáson a szocialista Tóth Csabához húzó XIV. kerületi csatorna jelentősebb beszállítói között szinte csak MSZP-s politikusok vagy hozzájuk köthető cégek találhatók. Mindannyian a közösségi médiához adtak tanácsokat. Köztük van Simon Gábor feleségének kft-je is.

Ács Dániel
Budapest

Azért kell szabadkoznia a portugál miniszterelnöknek, mert beugrott Budapestre Orbánnal EL-döntőt nézni

Nagy sztori lett belőle Portugáliában, amiből többek között kiderül, hogy a magyar miniszterelnök annyira vállalhatatlan figura lett, hogy magyarázkodnia kell annak, aki találkozik vele. Costát a jobboldaltól a liberálisokig mindenki támadja, mert állami géppel repült magánprogramra.

Szily László
POLITIKA

5% testzsír, 90% szenvedés, 5% kamu konfliktus

Megkapta a maga Netflix-sorozatát a profi bringa is. A peloton szívében a 2022-es Tour de France története, mindenki által élvezhető, de a kezdő kerékpárrajongók számára igazán érdekes formában.

Bede Márton
Sorozat

Gulyás Gergelynek fogalma sincs, hol készült a kormányzati hirdetés tömegsíros képe, de nem is érti, ennek mi a jelentősége

A 444 Orbán Viktor kampányígéreteiről, Mészáros Lőrinc elvárásairól és arról kérdezte a minisztert a kormányinfón, nem akarják-e tájékoztatni az embereket arról, kiket temettek azokba a sírokba, amelyeknek képeivel a kormány a békepártiságát hirdeti

Csurgó Dénes
video

Titanic 2.: koporsószerű barkács-tengeralattjáróban várják a mentőexpedíciót a tenger mélyén, ha még élnek

Lehet, hogy rég a felszínen lebegnek, arra várva, hogy kihalásszák őket, de sokkal rosszabb is történhetett. Az öt multimilliomos hogy vághatott neki a négy kilométeres mélységnek egy ilyen lélekvesztőn? Tudj meg mindent a mentésről, ami csütörtökig tarthatja izgalomban a világot – akkor elfogy a levegő.

Szily László
baleset

Kik voltak azokban a sírokban, amikből a magyar kormány politikai hirdetést csinált?

Erdőszéli sírokról szóló fenyegető képpel illusztrálja legutóbbi hirdetését a magyar kormány. Csak azt nem árulják el, hogy kik kerültek ezekbe a sírokba az orosz megszállás során Északkelet-Ukrajnában, és miért. Ez pedig nem is véletlen.

plankog
háború

Műveleti szünet

Ha úgy tűnik, hogy megakadt az ukránok ellentámadása, az azért lehet, mert éppen nem támadnak. Két hét után ideje felmérni a szondázó támadások tapasztalatait, aztán talán végre kezdődhet az, amire hónapok óta feszülten vár a világ.

Király András
külföld

Befejezi a gladiátor, aki megváltoztatta a magyar futballválogatott mentalitását

Rettenthetetlen és olykor ellentmondásos vezéralakja volt a magyar futballnak: Szalai Ádám jelentette a folytonosságot az egykor gyötrődő és az önbizalomtól duzzadó új generáció között.

Rényi Pál Dániel
futball

Egymásnak feszült a bírósági rendszer két NER-es csúcsvezetője

Az OBH elnöke felhánytorgatta a kamuelszámolásokat és a hat új Skoda Superb beszerzését, a Kúria elnöke szerint viszont a forráselvonás bosszú a Kúrián és a Kúriához lojális bíróságokon, az igazságügyi reform rendelkezései pedig szinte végrehajthatatlanok.

Miklósi Gábor
belföld

10 éves a 444, 10 forint az előfizetés

Egy hónapig gyakorlatilag semmit sem kell fizetned, és cserébe mindent megkapsz. Minden cikket, hírlevelet, podcastot.

444.hu
szolgálati közlemény

Nyilaskeresztre emlékeztető nyilaskereszt és Szálasi-fotó az özvegy sírján? Maradhat!

Egy feliratot letakartak, de amúgy nem sokat lehet tenni Lutz Gizella Szálasi előtt is tisztelgő sírjával. A rendőrség a februárban önkényuralmi jelkép használata miatt indított eljárást megszüntette. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes reméli, a sír nem válik kultikus szélősjobboldali hellyé.

Tóth-Szenesi Attila
belföld