Különös fordulatokat tartogat az élet. Például Christopher Nolan, ahelyett, hogy kitiltották volna Hollywoodból és egy kőbányába hurcolták volna kényszermunkára, amiért három éve elkészítette minden idők egyik legfájdalmasabb filmjét, lehetőséget kapott, hogy fele annyi pénzből (potom 100 millió dollárból) új filmet forgasson.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?2,5 órás, teljesen nézhetetlen, értelmetlen, követhetetlen, idegesítő, stílustalan mindfuck. Ez Christopher Nolan új filmje, a Tenet.
Hat évad után véget ér a Breaking Bad előzménysorozata, a Better Call Saul. A karikatúra-ügyvéd laza tiszteletkörének indult, aztán olyan sorozat lett belőle, amiben nemcsak a történetmesélés színvonala és a képi világ gazdagsága kiemelkedő, de azt a kérdést is fel lehet tenni: felér Walter White sztorijához?
Az ír méltó, nagy tanulságokkal teli lezárása lenne egy életműnek, még ha túl későn is állt össze az álomcsapat Robert De Niróval, Al Pacinóval, Joe Pescivel és Harvey Keitellel. De a rendező még csak 77 éves, és tovább akar mesélni.
Az HBO kézből kontrázta a GOT-t az utóbbi évek legjobb dokumentarista játékfilmjével, amely emlékművet állít Csernobil hősének, a Szovjet Embernek. De nem a szovjet rendszernek.
A csernobili tragédiához tagadás és hazugságok egész sora kellett. Ha egy probléma túl nagy, inkább becsukjuk a szemünket, ami a katasztrófa biztos receptje. Az HBO-sorozat témája sokkal aktuálisabb, mint gondolni szeretnénk.
Minden egész eltörik, és a technológiai forradalom felfalja saját szüleit? Eljött a munka és a kapitalizmus vége, csak nem úgy, ahogy gondoltuk? Vagy ez evolúciós ugrás egy emberiség utáni disztópiába? Az AI után semmi sem marad olyan, amilyen volt.
Az új Barbie tömegfilmként talán működik, minden más szinten viszont felszínes és még önparódiaként is nehezen értelmezhető.