„Németh Szilárd mindenkivel kezet fogott, aranyos volt”

bűnügy

A nyomozók által Madár fedőnéven emlegetett Sz. Szabolcs néhány társával együtt elhatározta, hogy felkeresik Csepel nagy hatalmú urát, Németh Szilárdot, hogy megszerezzék törzshelyük, a Fi-Su (Csepel SC Fitness Stúdió) üzemeltetési jogát. Madár a Fuzik Zsolt és társai elleni nyomozás egyik fő gyanúsítottja. A hatóságok szerint ő irányította azt a számlagyárat, amivel milliárdokat csaltak el, és aminek haszonhúzó cégei között olyan óriásvállalatok szerepelnek, mint a 4IG, a T-Systems Magyarország, az ekkor még állami Antenna Hungária vagy éppen az óriási takarító vállalat, a Prizma Csoport.

Építgessen, de a Fi-Su komplexumot hagyja meg

Madár nem a nagypályán játszott, nem találkozott komoly politikusokkal, vállalatvezetőkkel, mint a Nagymesterként emlegetett Fuzik, de a saját közegében volt tekintélye. A Fi-Su-ban, ahová tinédzser kora óta járt gyúrni, tudták róla, hogy nagy pénzek mennek át a kezén.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!