Gigantikus mennyiségű pénzt hozott Donald Trump csodálatos börtönfotója

külföld

7,1 millió dollár, azaz 2,4 milliárd forint gyűlt össze adományokból Donald Trump kampányára, mióta a volt amerikai elnök csütörtök este feladta magát a hírhedt Fulton megyei börtönben, ahol aztán elkészült szenzációs bűnügyi nyilvántartási fotója. Csak pénteken 4,18 millió dollár érkezett, ami a kampány eddigi legnagyobb 24 óra alatt beérkezett összege.

Donald Trump mugshotja
Fotó: Fulton County Jail, Atlanta, Georgia

Az elnök rabosítása után húsz perccel kétszázezer dolláros óvadék ellenében már szabadult is, de volt idő arra, hogy a börtön elkészítse és kiadja Trump mugshotját, személyleírását és azonosító kódsorát.

Ebből a slamasztikából nem lesz könnyű kimásznia Trumpnak

Jack Smith ügyész tudatosan szűkre szabta vádiratát, hogy csak azokat a pontokat tartalmazza, amiket szinte bizonyosan kétséget kizáró módon tud bizonyítani. Ráadásul egy Trumppal nem rokonszenvező város Trumppal kicsit sem szimpatizáló bírója előtt zajlik majd az eljárás.

Király András
külföld
Forrás

Trump ezután a börtönben készült fotóval kezdett el kampányolni. Arcképe matricákra, pólókra, poszterekre került – rajtuk a „never surrender”, azaz „soha nem adom/adjuk fel” felirattal –, de weboldalán is a képpel üzeni: „A Georgia állambeli Fulton megye hírhedten erőszakos börtönében annak ellenére tartóztattak le, hogy NEM követtem el semmilyen bűncselekményt.”

Az oldalon támogatást kér azoktól, akik azt megengedhetik maguknak, és akik segítenének, „hogy elűzzük a korrupt Joe Bident a Fehér Házból, és megmentsük Amerikát nemzetünk történelmének e sötét fejezetében”.

A volt elnököt most vonták negyedszer büntetőeljárás alá, mert a vádak szerint befolyásolta a 2020-as választásokat Georgia államban.

Trump stábjának állítása szerint közel 20 millió dollár gyűlt össze az elmúlt három hétben, mely idő alatt vádat emeltek ellene a január 6-ai washingtoni zavargásokban játszott szerepe miatt is. Az összeg a 2024-es kampányra eddig összegyűlt összeg fele. (Politico)

Kapcsolódó cikkek