Újra tüntetnek a diákok

oktatás

Péntek délután fél 5-től tüntetést és hídfoglalást hirdetett több, a közoktatás helyzetének javításáért küzdő szervezet. Az esemény főszervezője az Egységes Diákfront, az a csoport, amelyik (akkor még Diákok a Tanárokért néven) tavaly ősszel tízezer fős demonstrációt hozott össze a tanévkezdéskor. Akkor pont jókor léptek színre, a pedagógusokon már látszott, hogy a sztrájkkal és polgári engedetlenséggel töltött 2022-es tavasz után fogytán a lendület, a diákság támogatása viszont nagyot lendített a morálon. Idén viszont ennél is nehezebb helyzetből indulnak.

A tavalyi tanévindító tiltakozás óta sok víz lefolyt a Dunán: a kormány először fenyegetni kezdte a polgári engedetlen tanárokat, majd tettekre váltotta a fenyegetést, és szeptember végén a Kölcseyből, november végén újabb budapesti iskolákból rúgtak ki több pedagógust. Tavasszal érkezett az érintettek által bosszútörvénynek becézett státusztörvény, könnygázas tiltakozások voltak a Karmelitánál, majd jött a törvény elfogadása és a felmondó pedagógusok sora.

Forrás

Bár látszik, hogy a közoktatás helyzete továbbra is tematizálja a közbeszédet – van, ahol szülők tatarozzák a tantermeket, máshol angol helyett drámaórát tartanak, miután elfogytak a nyelvtanárok az iskolából –, az is észrevehető, hogy a tavalyi lendületet a kiábrándultság váltotta fel. A tiltakozók reményvesztettségét illusztrálja, hogy míg a tavaly szeptemberi diáktüntetésre több mint 25 ezren jelezték a részvételi szándékukat, a pénteki demonstrációra 5500 visszajelzés érkezett.

A távozók közül sokan szeretnék maguk mögött hagyni az elmúlt időszak traumáit, a maradók azzal vannak elfoglalva, hogy a tavalyinál is nehezebb helyzetben próbálják működtetni az iskolákat, amennyire lehet. A pedagógusoknak ráadásul szeptember 15. és 29. között kell nyilatkozniuk arról, hogy vállalják-e a továbbfoglalkoztatást a státusztörvény hatálya alatt, és várható, hogy ebben az időszakban még többen hagyják el a pályát. Az oktatási szervezetek és a szakszervezetek is visszább húzódtak, hálózatépítéssel, a maradók és a távozók jogi, lelki segítésével foglalkoztak.

Ilyen hangulatban vágnak neki idén a diákok az első nagy őszi tüntetésnek. „Érted megyünk, akinek végleg el kellett köszönnöd kedvenc tanárodtól, érted, akinek a tanítás mellett 3 munkahelyen kell dolgozni ahhoz, hogy meg tudj élni, (...), érted, akinek nincs esélye hozzáférni alapfokú oktatáshoz” – írják az esemény oldalán. A gyülekező 16:30-kor lesz az Elvis Presley parkban, innen a Margit hídon át vonulnak a Kossuth térig, majd csatlakoznak a Fridays For Future klímatüntetéséhez, és a Lánchídon keresztül vonulnak az alagút végénél felállított színpadhoz.

Kapcsolódó cikkek

Kik ezek a diákok, akik a tanáraikért szerveznek tüntetéseket?

A Diákok a Tanárokért csoport a semmiből vált az oktatásügy aktív szószólójává, akcióztak Áder János iskolalátogatásán, szeptember másodikára pedig évnyitó tüntetést szerveznek, amelyre már közel 19 ezren jeleztek vissza a Facebookon.

Szász Zsófi
oktatás
Élő

Tanévnyitó diáktüntetés a tanárokért

A követeléseik: megoldást a tanárhiányra, tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyag, élhetőbb körülmények az iskolákban és nagyobb figyelem az oktatásra.

Haszán Zoltán
oktatás

Borzasztóan fáj és méltatlannak érzem, hogy nekem azért kell szólnom, mert vállalhatatlanul kevés a pénzem

A sztrájkjog kiüresítése miatt sok tanár inkább polgári engedetlenséggel tiltakozott a meghirdetett sztrájk idején. Maguk sem élvezik, hogy nem tanítanak, de úgy érzik, semmilyen más eszköz nem maradt a kezükben.

Szász Zsófi
oktatás

Továbbra is kirúgással fenyegető leveleket kapnak a polgári engedetlenkedő pedagógusok

Az érdi pedagógiai szakszolgálat munkatársainak is szóltak, hogy nem lesz ez így jó.

Szurovecz Illés
oktatás

Több tanárt kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból

Azért, mert többször is polgári engedetlenségben vettek részt. Ketten biztosan bíróságra mennének.

Szurovecz Illés
oktatás

Kirúgták három budapesti gimnázium nyolc tanárát

Azt nem közölte a Belügyminisztérium, hogy melyik iskolák pedagógusairól van szó.

Kiss Imola
oktatás

Könnygáz a Karmelitánál, tüntető diákok döntöttek le kordonokat

A törvény visszavonását és önálló oktatási minisztérium felállítását is akarnak a népszavazási kérdésekkel. A könnygázas tüntetés után vonulnak ismét a tiltakozók.

plankog
oktatás

Elfogadták a státusztörvényt

Hónapokon át tartó tiltakozások, könnygáz, álegyeztetések és felmondások övezték a státusztörvényt, ami csak tovább mélyíti az oktatási válságot.

Fődi Kitti
oktatás

„Nem várom meg azt, hogy a munkáját gyűlölő, meghasonult emberként foglalkozzak gyerekekkel” – felmondó tanárok történeteiből válogattunk

Van, aki úgy érzi, hogy utálják, akár egy BKV-ellenőrt, mások nem tudnak megélni.

Dienes Gábriel
oktatás

Igen b@sszameg, kifestettük: így tatarozzák a szülők a tantermeket

„Nyilván megtesszük, valójában nem nagy ügy, hiszen a gyerekeinkről van szó (és ezt láthatóan ki is használja a rendszer)” – írta egyikük.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Angolóra helyett dráma lesz. Maradhat?

Van, ahol magyar tanár tartja majd az ének órát, máshol nincs egyelőre rajz, megint máshol esténként küldik el a másnapi órarendet. Így indul a tanév, amelyben „rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható”.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás