Kinek a hangja mélyebb? Matolcsy György, Varga Mihály és Nagy Márton gazdaságpolitikai pávatánca

podcast

Turbulens napjai vannak a magyar gazdaságpolitikának – legalábbis kommunikációs szempontból biztosan.

  • Kezdésként múlt csütörtökön Matolcsy György, az MNB elnöke beszélt egy konferencián kalandor gazdaságpolitikáról.
  • Közvetlenül utána Varga Mihály pénzügyminiszter lengette be a bankadó lehetőségét.
  • Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője sietett jelezni, hogy Varga csak a magánvéleményét hangoztatta.
  • A forintot és az OTP árfolyamát ez nem annyira hatotta meg.
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter előbb beszólt Matolcsynak, majd a bankadóval sem értett egyet.
  • A forint az ő megszólalásait sem tolerálta.
  • Orbán Viktor hétfőn közölte: a jegybank nem tud mit kezdeni az inflációval, a feladatait a kormány vette át.
  • Varga Mihály továbbra is bankadót emlegetett, később állítólag az euró bevezetését is kilátásba helyezte (bár inkább nem).
  • Nagy Márton már a bankok extraprofitjára fente a fogát.

Haász Jánossal, a 444 gazdasági újságírójával arról beszélgettünk, mi lehetett az oka a kommunikációs katyvasznak, kinek a szava számít a költségvetés, az infláció vagy a bankok megszorongatása esetén, és be lehet-e még tömködni a költségvetésben keletkezett lyukakat. Van okunk optimizmusra?

A Newsroom legújabb podcastjából kiderül, itt lehet meghallgatni:

A Newsroom adásait és a 444 többi podcastját megtalálhatod a Spotifyon, a Google Podcast, az Apple Podcast és az Amazon Audible szolgáltatás oldalán is.

Kapcsolódó cikkek

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető Varga Mihályról: „Ne haragudjanak rá, ezért kapja a fizetését”

Az őszi ülésszakban a kormány úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot nyújtana be, ami azon politikusok, pártok, civil szervezetek és médiaszolgáltatók ellen irányulhat, akik külföldi finanszírozásból szereznek támogatást. Ehhez Btk-t és alaptörvényt is kéne módosítani.

Solti Hanna
POLITIKA

Nagy Márton a bankoknak: Szép ez az extraprofit, csak baja ne essék!

A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn egyfajta ultimátumot adott a bankvezéreknek. Közben Varga Mihály kedden ismét a bankadót emlegette, amiért egyszer már feltörölte vele a padlót a Fidesz-frakció.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton belebegtette, hogy megint hozzányúlhat a kormány az üzemanyagárakhoz

A miniszter szerint senki sem tehet az inflációról, de azért egy kicsit megint beszólt Matolcsyéknak.

Csurgó Dénes
gazdaság

Orbán: Ellopják az uniós pénzeket? Kik, a tanárok?

A parlamenti évadnyitón az ellenzéki frakcióvezetők összecsaptak a miniszterelnökkel. Rákosizás, moszkvai iratok, svéd film, Dobrev-kormány és Orbán válaszai: a parlamenti vita legerősebb pillanatai videón.

Botos Tamás
video

Varga Mihály egy minisztériumi közlemény szerint a magyar euróbevezetésről beszélt egy konferencián, ahol nem beszélt róla

Persze lehet, hogy csak újabb magánvélemény lett volna.

Haász János
gazdaság

Matolcsy: A kormány kalandor gazdaságpolitikája olaj volt az égő házra

Inflációs tömegbalesetről beszélt a jegybankelnök egy konferencián, és arról, hogy tavaly ősszel az árfolyamválság küszöbén volt az ország. Most viszont javul a helyzet, decemberben 7% is lehet az infláció.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton beszéde után is gyengülni kezdett a forint

A miniszter kicsit beszólt a jegybanknak, ez lehetett hatással a piaci szereplőkre.

Csurgó Dénes
gazdaság

Varga Mihály újabb megszorításokat lebegtetett be, bankadó és állami beruházások elhalasztása is jöhet

A honvédelmi beruházások egy részét is elhalaszthatják, a költségvetést szeptember végéig felülvizsgálják.

Haász János
gazdaság

Látványosat zuhant a forint, miután Varga Mihály megszorításokat lengetett be

Pedig reggel egész erősen kezdett.

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Nagy Márton: Jön az új CSOK, újabb bankadó viszont nem lesz

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint Varga Mihály csak a magánvéleményét mondta el a bankadóról, amivel ő nem ért egyet.

Csurgó Dénes
gazdaság
Legfrissebb podcastjaink

Borízű hang #282: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni? [rövid verzió]

Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Umami #5: A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje

Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző.

Umami
podcast

Borízű hang #282 [H]: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni?

Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Bezárnak az autógyárak?

Amikor a vezérigazgató kiáll a nyilvánosság elé, hogy bízik a befektetők jóindulatában, akkor már tudod, hogy baj van.

Saját Tőke
podcast

Borízű hang #281: 444-es rendszerváltás, filippínók szmokingban, Schicklgruberék, Antonescu-washing – csapatjuk, mint külügyes a VIP-váróban [rövid verzió]

444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde.

Bede Márton, Winkler Róbert, Uj Péter
podcast