Közérdekű adatigényléssel derítettük ki, hogy kinevezése óta, hat év alatt 35, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által finanszírozott külföldi utazása volt a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének, Szöllősi Györgynek.
A KKM elsőre nem árulta el, hogy ez mennyibe került az adófizetőknek, de az újabb közérdekű adatigénylésre elárulták, hogy bár nem a KKM megbízásából utazgat Szöllősi, de közel 12 millió forintot költöttek az útjaira. Így fogalmaztak:
„Kiemeljük, hogy a kérdésfeltevésében szereplő megfogalmazással ellentétben Szöllősi György rendkívüli és meghatalmazott nagykövet nem a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából vett részt a szeptember 29-i válaszukban szereplő utakon. A korábbi válaszunkban szereplő utazások vonatkozásában – amelyeken Szöllősi György úr rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti diplomáciai rangjával összefüggő tevékenysége ellátása során részt vett – a Szöllősi György úrnak az utazásokon részvételével összefüggésben felmerült költség mindösszesen 11 758 063,- Ft volt.”
Szöllősi György – aki egyébként kifogásolta, hogy hiányos az útjairól készült listánk – Orbán Viktor kedvenc sportújságírója, a felcsúti Puskás Akadémia korábbi sajtófőnöke, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, 2017 óta a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. 2016 óta főszerkesztője a Nemzeti Sportnak, amit államosítottak, így a veszteségét közpénzből finanszírozzák, ráadásul a kormány a költségvetésből 10 ezer példányban ingyenesen járatja a nyomtatott újságot, hogy az fennmaradjon.
A KKM 2019 és 2023 szeptembere között összesen 10 219 diplomáciai vízumot állított ki.
Hat év alatt 35 a minisztérium által finanszírozott külföldi utazása volt a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének. A KKM a közérdekű adatigénylésünkre sem árulta el, hogy ez mennyibe került nekünk.
A magyar futball és a Puskás-ügyek közpénzből világutazó nagykövete azt kifogásolja, hogy hiányos az útjairól készült listánk. Csakhogy azt a külügyminisztériumtól kapott válasz alapján állítottuk össze.
Mondta Szöllősi. Ha ezt Öcsi bácsi megélte volna...!
A kiadó Fidesz-közelbe kerülésével végre Szöllősi György elfoglalhatja méltó helyét a magyar sportújságírás trónján.
Sajtóhírek szerint 3 milliárdot fizetett érte tavaly az állam.
Az adófizetők tovább fizetik a veszteséges újság működését.
2019 és 2023 szeptembere között összesen 10 219 diplomáciai vízumot állítottak ki.