Először nem akartam írni róla, aztán belefogtam egy színikritikába, aztán hagytam az egészet, most meg valamiféle véleménycikket fogalmazok. Vagyis zavarban vagyok. A zavar az jó. A vitatkozásban is segít.

Sok hibáját látom az Isten című előadásnak, de rögtön az elején kénytelen vagyok haptákba vágni magam, és kalaplengetésbe fogni. Amit itt az Örkény Színház csinál, az nemcsak közszolgálat, az nem csupán Magyarországon ritkaságszámba menő, hanem minden viszonyítgatás nélkül, magában is kiváló, összetett munka.

Vették egy külföldi sztárszerző (Ferdinand von Schirach) friss darabját (2020-as) egy aktuális társadalmi kérdésről (eutanázia), amely természetesen provokatív, és ideológiai kérdéseket is érint. Eddig nem annyira bonyolult a feladat, bár az országban nem sok színház teljesíti ezt sem. De az Örkény nemcsak lefordította és színpadra állította a szöveget, nemcsak aktuális kiszólásokkal szórta meg, hanem – komoly energiabefektetéssel – a magyar jogi és társadalmi viszonyokra szabta azt. Az érdem Varga Zsófia dramaturgé és Mácsai Pál rendezőé, de az őket segítő számos magyar szakember neve is szerepel a színlapon.