A kormány új plakátkampánya nem politika, hanem egy gyalázatos lejárató kampány, egy dezinformációs támadás az Európai Unió ellen - mondta az Európai Parlementben Cseh Katalin.
A momentumos politikus fel is mutatta plakátot, amely ugyebár a magyar nép azon szándékát hívatott bemutatni, hogy semmiképpen ne táncoljon úgy, ahogy Alex Soros és Ursula von der Leyen fütyül. Az egész országot beterítő plakátok tehát azt sugallják, hogy Soros György fia és az amúgy a tagállamok vezetői, így Orbán Viktor által is megválasztott bizottsági elnök valamilyen közös ármánykodást folytatnak a magyar emberek ellen. Utóbbi amúgy „a szemöldökét sem húzta fel" a plakátok láttán, és azt mondta, hogy hisz a magyar lakosság intelligenciájában. A Soros-alapítványok szerint „antiszemitizmussal bemocskolt propagandáról” van szó.
Cseh Katalin arra emlékeztetett, hogy az EP választotta meg az Európai Bizottság elnökét az uniós kormányfők javaslatára, „nem holmi Soros-családi összeesküvés. Az uniós jogszabályokat pedig a társjogalkotók hozzák. Nem holmi globális háttérhatalmak.” Képviselőtársainak azt mondta, hogy „ha nem ítéljük el ezeket a mérgező hazugságokat, akkor azok alapjaiban rongálják az uniót”, ezért arra kéri „a Bizottságot és a Parlamentet, hogy határozottan lépjenek fel ezzel a szégyenletes kampánnyal szemben, és tényekkel cáfolják a hazugságokat”.
A miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, csalódtak a Bizottság elnökében.
Az Európai Bizottság szóvivője tisztázta, hogy közte és Alex Soros között semmiféle kapcsolat nincs.
De Alex Soros még mindig kevesebbszer szerepelt kormánypropaganda-kampányban, mint az apja.
Úgy, ahogy Brüsszel fütyül.