Óvatos reggelt kívánok ezen a havas napon, egy nappal Szenteste előtt! Itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, amibe az elmúlt hét legfontosabb, legérdekesebb, esetleg legszórakoztatóbb anyagait gyűjtöttük össze.
A miniszterelnök az éves sajtótájékoztatóján azt mondta, Pekingben azért utalt katonai hadműveletként az orosz-ukrán háborúra, mert nem történt hadüzenet. Az amerikai történelemben 1942-ben történt az utolsó hadüzenet, de a hadüzenetek eltűnése egyáltalán nem amerikai sajátosság.
Arról is beszélt, hogy méltatlannak tartaná, ha védekeznie kellene a többszörösére emelt fizetése miatt, szerinte a politikusok fizetését már csak azután rendezték, miután minden más területen végigfutott a bérfejlesztés. Jövőre egyébként ő 858 ezer forinttal kereshet többet, a jövedelme megközelíti majd a 6,6 millió forintot.
Az utóbbi években a kormánytagok között is hódít a mainstream magyarított változata, a fősodratú. A szót egy olyasvalaki honosította meg, aki az 1990-es években még gyökeresen mást gondolt a világról, mint most a Fidesz.
Szijjártó Péter a világpolitika igazságosztója: nincs köpenye, de megvan az a szuperképessége, hogy megmentené a barátait az igazságszolgáltatás számonkérése elől.
Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, kiket szoktak meghívni Szijjártó sajtótájékoztatóira, de a válaszuk szerint bőven elég, ha egy újságíró Facebookon megnézheti a – Nyugatot médiaszabadságból rendszeresen kioktató – miniszter sajtótájékoztatóit.
Október elején újra átdolgozták a költségvetést, december elején kiderült, hogy hiába. Az MVM-től bezsebelt 100 milliárdok csak kozmetikázásra voltak jók: a bevételek 1600 milliárddal maradtak el az időarányostól, a kiadások 1000 milliárddal túlléphetik a tervezettet. Részletek a negyedik, 66 nap alatt összeomlott költségvetésről.
2014 óta erőteljesen fegyverkezik Magyarország. Takács Lili arról írt, hogy hogyan növeli ez a gazdasági kitettségünket a németek felé, miért nem lett a térség legerősebb hadserege a honvédség, mit lehet tudni a titkosított programról. Ugyanis német fegyvergyárak árasztják el az országot: nemcsak akkumulátorok és autók, hanem harcjárművek, fegyverek, lőszerek összeszerelő országává is válhatunk.
Nagy Márton lecsapta Szijjártó Péter kezéről a világűrt, Rogántól is szerzett területeket, kiütötte egy fontos pozícióból Varga Mihályt, de Nagy nyomulásának még nincs vége, a Habony Árpáddal jó kapcsolatot ápoló Szalay-Bobrovniczky minisztertől vinne el egy zsíros falatot.
Teljes mozgósítás jöhet Ukrajnában, a nőket is besoroznák: kevés az önkéntes, sok a kibúvó, miközben az orosz hadseregbe havonta 20 ezren jelentkeznek.
Putyin nyolcgyerekes orosz családokról nosztalgiázik: az orosz vezetésnek hirtelen fontos lett az országot jó ideje sújtó, a háború által tovább súlyosbított demográfiai katasztrófa. Még a liberális szovjet abortuszhagyományokat is megbolygatnák, csak ne kelljen a valódi problémákkal foglalkozniuk.
Az új lengyel kormány átvette az irányítást a közmédia felett, ami 8 évig szolgált a PiS propagandaadójaként. Bár Jarosław Kaczyńskiék a köztévé székházába vonulva próbálták megakadályozni a műveletet, a kulturális miniszter az összes régi vezetőt lecserélte.
Tóth-Szenesi Attila a Hollandiában élő és tanító Nyíri Pállal beszélgetett arról, hogy mi vezetett Geert Wilders győzelméhez, milyen a hollandok viszonya a bevándorlókhoz, és hogy a Magyarországra nagy számban költözők az elveszett fehér Hollandiát keresik, vagy csak az olcsó megélhetés vonzza-e őket.
A szerbiai ellenzék szerint a fővárosba buszoztatott boszniai szerbek döntötték el a belgrádi választást, két ellenzéki listavezető éhségsztrájkba kezdett, és azt ígérik: mindennap tüntetnek, amíg amíg meg nem semmisítik a választás eredményét.
A gázai háború egyik legfurcsább leágazásában a washingtoni politikusok egy része nekiment az amerikai elitegyetemek vezetésének. Meddig terjed a szólásszabadság, és mibe szólhat bele egy donor? Erről írt Bede Márton.
„Ami elég, az elég” – mondta a brit belügyminiszter, amikor bejelentette a legális bevándorlás feltételeinek szigorítását. Mivel a nővérek, idős- és szociális gondozók jó része az országon kívülről érkezik, gondoskodási válság alakulhat ki.
Diószegi-Horváth Nóra Janice Hallett Karácsonyi színjáték című krimijét ajánlotta, Horváth Bence és Ott Anna pedig az éves top 50-es listát összeállító Könyves Magazin alapítójával, Valuska Lászlóval beszélgetett a Nem rossz könyvek új adásában.
A közútkezelő már szórja a sót.
Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón azt mondta, azért utalt katonai hadműveletként az orosz-ukrán háborúra Pekingben, mert nem történt hadüzenet. Az amerikai történelemben 1942-ben történt az utolsó hadüzenet, de a hadüzenetek eltűnése egyáltalán nem amerikai sajátosság.
Szerinte a politikusok fizetését már csak azután rendezték, miután minden más területen végigfutott a bérfejlesztés. Jövőre egyébként ő 858 ezer forinttal kereshet többet, a jövedelme megközelíti majd a 6,6 millió forintot.
Az utóbbi években a kormányzat tagjai körében is hódít a mainstream magyarított változata. A szót egy olyan ember honosította meg, aki a 90-es években még gyökeresen mást gondolt a világról, mint most a Fidesz.
Megtartotta év végi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök: meglesz a reptér, tárgyalna Zelenszkijjel, szétesett a V4, Scholz mondta, hogy menjen ki. Sok sikert minden magyar nagytőkésnek. Összefoglalónk.
A miniszterelnök úgy gondolja, hogy miután „politikai tartalmat tulajdonítunk" a katonai művelet és a háború kifejezésnek, ezért vegyesen használható az orosz-ukrán háborúra. Videós összefoglaló Orbán Viktor sajtótájékoztatójáról.
Nincs köpenye, de megvan az a szuperképessége, hogy megmentené a barátait az igazságszolgáltatás számonkérése elől.
Fura is lenne, ha kérdéseket lehetne feltenni a Nyugatot médiaszabadságból rendszeresen kioktató miniszternek.
Juhász Péter kihúzta a karját a darálóból, visszatér, és a Kutyapárt jelöltjeként a belvárosban kihívja Rogán Antal emberét. Az első csalódáson már túl is van, ami nem onnan jött, ahonnan várta.
Október elején újra átdolgozták a költségvetést, december elején kiderült: hiába. Az MVM-től bezsebelt százmilliárdok csak kozmetikázásra voltak jók. A bevételek 1600 milliárddal maradtak el az időarányostól, a kiadások 1000 milliárd túlléphetik a tervezettet.
2014 óta erőteljes fegyverkezésbe kezdett Magyarország. Hogy növeli ez a gazdasági kitettségünket a németek felé, miért nem lett a térség legerősebb hadserege a honvédség, mit lehet tudni a titkosított programról?
Nemcsak akkumulátorok és autók, hanem harcjárművek, fegyverek, lőszerek összeszerelő országává is válhat Magyarország. Bármerre nézünk, felbukkan a német Rheinmetall neve, viszont ahhoz, hogy a fejlesztéseknek értelme legyen, exportpiacokat is kell találni.
Lecsapta Szijjártó Péter kezéről a világűrt, Rogántól is szerzett területeket, kiütötte egy fontos pozícióból Varga Mihályt. De Nagy Márton nyomulásának még nincs vége, a Habony Árpáddal jó kapcsolatot ápoló Szalay-Bobrovniczky minisztertől vinne el egy zsíros falatot. Ha Orbán rábólint. Százmilliárdos a tét.
Lénárt István gazdálkodó húsz év munkáját hagyta ott és költözött az ország másik részébe. Erre a szárazság és a klímaváltozás más következményei miatt kényszerült.
Kevés az önkéntes, sok a kibúvó, miközben az orosz hadseregbe havonta 20 ezren jelentkeznek. Az új ukrán törvény sokkal kevesebb felmentést engedne.
Az orosz vezetésnek hirtelen fontos lett az országot jó ideje sújtó, a háború által tovább súlyosbított demográfiai katasztrófa. Még a liberális szovjet abortuszhagyományokat is megbolygatnák, csak ne kelljen a valódi problémákkal foglalkozniuk.
Az új lengyel kormány átvette az irányítást a közmédia felett, ami 8 évig szolgált a PiS propagandaadójaként. Bár Jarosław Kaczyńskiék a köztévé székházába vonulva próbálták megakadályozni a műveletet, a kulturális miniszter az összes régi vezetőt lecserélte.
Magyarország bizonyos tekintetben ott tart, ahol a hatvanas évek Hollandiája. Az ott élő és tanító Nyíri Pállal beszélgettünk arról, hogy mi vezetett Geert Wilders győzelméhez. Milyen a hollandok viszonya a bevándorlókhoz? A Magyarországra nagy számban költözők az elveszett fehér Hollandiát keresik, vagy csak az olcsó megélhetés vonzza őket?
Két ellenzéki listavezető éhségsztrájkba kezdett, és azt ígérik: minden nap tüntetnek, amíg amíg meg nem semmisítik a választás eredményét,
A gázai háború egyik legfurcsább leágazásában a washingtoni politikusok egy része nekiment az amerikai elitegyetemek vezetésének. Meddig terjed a szólásszabadság, és mibe szólhat bele egy donor?
„Ami elég, az elég” – mondta a brit belügyminiszter, amikor bejelentette a legális bevándorlás feltételeinek szigorítását. Mivel a nővérek, idős- és szociális gondozók jó része az országon kívülről érkezik, gondoskodási válság alakulhat ki. Magyar munkavállalókkal beszéltünk a következményekről.
Egy estényi önfeledt szörnyülködés mások kicsinyességén. Mi kellhet még az ünnepek idején?
És miért szeretjük annyira az év végi könyves listákat? Listaböngészés itthonról és külföldről a Nem rossz könyvek podcastban Valuska Lászlóval, az éves top 50-es listát összeállító Könyves Magazin alapítójával.
A lesszabályt felületesen ismerő politikai focidrukkerek nekiestek az igazi sportrajongónak. 1955-ben még nem utazhattak a feketék a fehérek között a buszon, de Little Richard már az anális szexről írt világslágert. Miért buzizta le Carl Perkins Elvist? Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.