Tovább folytatja a Fidesz és a KDNP a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásával kapcsolatos időhúzást: bár ellenzéki kezdeményezésre hétfőre összehívták a parlament rendkívüli ülését, azon a kormánypárt és szatellitpártja nem vesz részt. Az ülés délután egykor kezdődik, az összehívást az MSZP kezdeményezte, azt támogatta a DK, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint a független Hadházy Ákos is (az MTI megfogalmazásában: „egy független képviselő”).
Az állami hírügynökség szerint „a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényjavaslat zárószavazása mellett két, ellenzéki kezdeményezésű előterjesztés napirendre vételét kérték” az ülés kezdeményezői. Az MTI azt nem teszi hozzá, hogy a fideszes és kereszténydemokrata politikusok bojkottálják az ülést – hivatalos magyarázatuk szerint a svéd NATO-csatlakozás zárószavazásával megvárják a két miniszterelnök találkozóját –, csak azt jegyzi meg: „a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló előterjesztést tavaly március 1-jén már megtárgyalta az Országgyűlés, csak a végszavazás van hátra”.
A magyar parlament lesz az utolsó egyébként, amely egy egyszerre szánalmas és nevetséges színjáték végén egyszer majd ratifikálja a döntést, habár fideszes és kormánypolitikusok számtalanszor azt állították, hogy ez nem így lesz. A NATO-bővítés körüli színjátékban már mindent előadtak, például Hende Csaba vezetésével saját szeműleg ellenőrizték a svéd jogállamiságot.
Például Orbán Balázs faarccal beszélt arról, hogy a Fidesz-frakció nem szavazógép, hiába fogja szorgalmazni Orbán, hogy szavazzák meg. Kövér László házelnök egyenesen kimondta: ő aztán nem támogatja a dolgot. Orbán levélben meghívta a svéd miniszterelnököt Budapestre, de ő azt üzente, majd jön, ha a magyar parlament ratifikált.
A szuverén magyar politika orosz érdekeket szolgáló késlekedése közben komoly kritikákat váltott ki Nyugaton. Csalódottságának adott hangot az USA budapesti nagykövete, míg a Szenátus befolyásos demokrata párti politikusa, a külügyi bizottságot vezető Ben Cardin például azt mondta: „Orbán Viktor a NATO legmegbízhatatlanabb tagja”. Az Egyesült Államokban pénteken kilátásba helyezték a vízummentesség eltörlését és a korrupt politikusokkal szembeni beutazási tilalmat is.
Nem érte meglepetésként a kormányt, hogy Magyarország lett az utolsó a svéd NATO-csatlakozás ügyében.
A miniszterelnök telefonon beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.
Nem tartja kellemetlennek a helyzetet, mert „valakinek utolsónak is kell lenni”. Nem sietünk, rendkívüli parlamenti ülés sem lesz.
Váltottak pár szót Brüsszelben.
„A magyaroknak van ez az elképzelésük, hogy az egy politikai kommunikációs eszköz, hogy folyamatosan imperialistákról és gyarmatosítókról és Brüsszelről és Soros Györgyről beszélnek. Márpedig ez egy fantázia.”
Ezúttal az amerikai szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke osztotta ki a magyar miniszterelnököt.
A szuverenitásvédelmi törvény „mindentől különbözik, mint amit egy modern demokráciában láthattunk”: kitenné Magyarországot a vízummentes programból és bevetné a Magnyickij-törvényt a Szenátus külügyi bizottságának elnöke.