A pedofilbotrány kapcsán sokat emlegetett, Rogán Antal által vezetett propagandagépezetnek kétségtelenül sok hibája van. Jelentős a szerepe például abban, hogy Magyarország az Európai Unió legrosszabb helye lett, és egyúttal olyan károkat okozott magyar emberek millióinak lelkében és fejében, hogy azt évtizedek alatt is nehéz lesz helyrehozni, már ha ez egyáltalán lehetséges. Ennél a gépezetnél alávalóbbnak lenni szinte lehetetlen, Balog Zoltán egykori miniszternek, református lelkésznek és zsinati elnöknek most mégis sikerült.
Balog különös szereplője a 14 éve fennálló rendszernek. Egyházi és világi méltóság, aki személyesen is közel áll, vagy legalábbis állt a miniszterelnökhöz, egyúttal pedig talán a legprominensebb megtestesítője annak, hogy állam és egyház Magyarországon más és más okból, de a Horthy- és a Kádár-rendszerek után Orbán alatt sem válhat külön.
Ennek a kitüntetett szerepnek köszönhetően Balog, szemben Novák Katalinnal és Varga Judittal, valamennyire autonóm szereplőként dönthetett a saját sorsáról, miután ráfröccsent a pedofilügy mocska. Emberi minőségét már akkor bemutatta, amikor erről még nem is írt a sajtó. Miközben egykori védence, a vele a fél világot beutazó Novák Katalin már önmagával mosta fel a padlót, hogy mentse a bőrét, Balog kiírta a Facebookra a „kabbe gyíkok én lelépek” keresztény verzióját, és eltűnt a nyilvánosság elől.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A 444 értesülései szerint az egykori humánminiszter, jelenlegi református püspök a kegyelmi döntés előtt találkozót hozott össze Novák Katalin és K. Endre felesége között. Elvonulás várhat rá is.
Ausztriában találtuk meg Balog Zoltán református püspököt, akit információink szerint Orbán a kegyelmi ügy egyik felelősének tart. Négy napja azt írta, néhány hétre visszavonul imádkozni. A 444-nek viszont azt mondta, kedden nyilatkozatot tesz, amihez egyeztetnie kell a püspöktársaival. Majd elindult Magyarország felé.
A kegyelmi ügyben szerinte Novák Katalin döntött, és vállalta a felelősséget.