„Az elmúlt évek történései nagyon elkeserítőek. Balog Zoltán püspök úr személyes döntésének politikai és társadalmi megítélése egyházunkra vetült” – írja a Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség Presbitériuma nyilatkozatában. „Mi nem vagyunk felelősek Balog Zoltánnak a politikai életben hozott döntéseiért, de azért felelősek vagyunk, hogy kik vezetik az egyházunkat” – írják a nyilatkozatban.
„Mélységesen együttérzünk a bántalmazott gyermekekkel. Elítéljük a tetteseket, legyen az maga a bántalmazó, vagy az, aki a bántalmazó tettének leplezését segítette. Megbotránkoztunk azon, hogy a hitvallásos döntés órájában egyházunk vezetője nem a bántalmazott áldozat, hanem a tettes oldalára állt” – írják.
Balog Zoltán három nappal lemondása előtt ismerte be, hogy támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, amit utólag hibaként értékelt. A cikkünk nyomán kirobbant botrányba belebukott Novák Katalint kormányközeli források szerint Balog győzhette meg, hogy kegyelmet adjon K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolási kísérletében volt bűnrészes.
Korábban a gazdagréti református lelkész is felszólalt Balog Zoltánnal kapcsolatban, ami arra utalhat, hogy bár Balog lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, az egyházban többeket továbbra is zavar, hogy püspöki címét megtartotta. Arról, hogy ez pontosan mit is jelent, itt írtunk bővebben.
A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.
Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?
Az egykori emberi erőforrás miniszter politikai mentora volt a szombaton lemondott köztársasági elnöknek.
Thoma László szerint ha a püspök „valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt, és lemondana vezetői tisztségéről”.
Óriási hatalomvesztéssel jár, ha lemond az elnökségi tisztségéről. Püspökként ugyanakkor nem távozna üres kézzel.