Magyar Péter szerint az, „aki nem akar válaszolni a magyar embereket joggal foglalkoztató kérdésekre, az nyugodtan visszacsengetheti a pénzt a kasszába”.
Gundel Takács Gábor elsőként lépett ki Novák Katalin tanácsadó testületéből a kegyelmi botrány kirobbanása után.
Hoppon maradt Ukrajna, nehezen ébredező Európa, Putyinnal barátkozó Trump, valóban immerzív dínókiállítás és egy ennivaló dokumentumfilm a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.
Mert vállalta a felelősséget.
Egy évvel ezelőtt adta Magyar Péter azt az interjút a Partizánban, ami villámgyorsan elvezetett a Tisza Párt zászlóbontásáig, az addigi ellenzéki pártok tönkreveréséig, és az ellenzéki szavazók reményéig, hogy a Fidesz 2010 óta tartó egyeduralma megtörhető. Mi utalt arra az interjúban, hogy Magyar Péter politikusi szerepre készül?
A Házon kívül tavaly márciusban mutatta be az erről készült felvételeket.
Állítása szerint őt is zaklatta V. János, akitől minden alkalom után 5-10 ezer forint fizetséget kapott.
Szerinte a jelenlegi hatalomra nem lehet és nem is érdemes számítani.
Polt Péter legfőbb ügyész annyit közölt, hogy hamis tanúzásra felhívás miatt nyomoz a rendőrség, az ügy felderítési szakaszban van.
Egy budai kávézóban találtuk meg Novák Katalint, akitől interjút kértünk.
Az X-Y Worldwide nonprofit szervezet úttörő megoldásokat keres az összeomló globális születésszámra – jelentette be a volt köztársasági elnök.
Az állam viszont nem akar fizetni, megy az egymásra mutogatás.
Király Levente temetésére ment el.
Bálint Istvánné a jogerős ítéletek után még mindig „állítólagos visszaélésekről” beszél.
Bárányos József 35 évet dolgozott le az iskolában. A tankerület most súlyos szakmai és etikai kifogások miatt leváltja az igazgatót.