Lázár János építési és közlekedési miniszter a Mi Hazánk frakcióirodájába látogatott, hogy Toroczkai Lászlóval tárgyaljon a készpénzhasználatról.
Toroczkai azt írta az X-en, hogy átbeszélték a Mi Hazánk alkotmánymódosítási kezdeményezését is, amivel a párt rögzítené a készpénzhasználathoz fűződő szabadságjogot az Alaptörvényben.
A Mi Hazánk emellett egy törvénycsomagot is kezdeményez. Előírnák, hogy a bankoknak kötelező legyen a kistelepüléseken is ATM-eket üzemeltetni, valamint korlátozás nélkül ingyenessé tennék a készpénzfelvételt.
Lázár látogatása annak fényében különösen érdekes, hogy januárban ő jelentette be a 200 forintos adminisztrációs díj bevezetését a tömegközlekedésben. A rendelkezés alapján szeptembertől 200 forintos díj kiszabásával büntetik majd a készpénzzel fizető utasokat.
Orbán Viktor február 26-án azt mondta a parlamentben, hogy a kormány nem akadályozza a készpénzhasználathoz fűződő jog alkotmányba emelését. Arról beszélt, hogy várják a Mi Hazánk kezdeményezését.
Az építési és közlekedési miniszter bejelentett egy 700 milliárdos debreceni fejlesztési csomagot, valamint számos részletet elmondott az új tarifarendszerről is. Karácsony Gergelynek pedig ajánlatot tett a BKK-bérletek ügyében.
A kormányfő szerint úgyis van 3-4 komoly téma, amit alkotmányba emelnének.