Orbán Viktor eredetmítoszának fontos eleme, hogy hazaküldte a szovjet hadsereget. 35 évvel a Nagy Imre temetésén elmondott híres beszéde után a szuverenitásmániás miniszterelnök újabb fontos politikai mérföldkőhöz érkezett: behívta a kínai rendőrséget. Bohócot bárki csinálhat magából, ez még egy miniszterelnöknek is szent joga, de egy komplett országot is odáig vinni talán egy kicsit erős.
Miután néhány napja a német Welt elsőként írt arról, hogy hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek magyar utcákon, szerdán a Belügyminisztérium a Telex kérdésére megerősítette, hogy tényleg:
„a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.”
Mindez néhány héttel az után derült ki, hogy Budapesten Orbán Viktorral és Pintér Sándorral tárgyalt a kínai közbiztonsági miniszter. A magas szintű egyeztetéseket nem verték nagy dobra Budapesten, a kínai beszámolókból viszont kiderült, Vang Hszia-hong felajánlotta, hogy a jövőben Kína „a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokon túlmenően közbiztonsági kérdésekben is” támogatná stratégiai partnerét, Magyarországot.
Talán 2024-ben már nem kell hosszasan írni arról, hogy Kína milyen diktatúra, mint ahogy arról sem, hogy milyen közbiztonsági módszereket alkalmaz az ujgurok lakta Hszincsiang tartománytól Tibeten át mindenki ellen, aki nem tetszik Hszi Csin-ping egyre zártabb rendszerének. Ha nem is fogadja el ezt a világ demokratikusabb része, de együttélni megtanult vele. Ezeket a módszereket importálni viszont szerencsésen keveseknek jut eszébe.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Belügyminisztérium elárulta, hogy miről tárgyaltak a kínai közbiztonsági miniszterrel február közepén.
Pintér Sándor megállapodást is aláírt kínai kollégájával.
Egy civil szervezet szerint a rendőrőrsöknek köze lehet a „Rókavadászat" hadművelethez is, amelyet a külföldre menekült „korrupt” hivatalnokok üldözésére indított Kína.
A rendőrőrsöket azért hozhatták létre, hogy nyomást gyakoroljanak a pekingi rendszerrel kritikus kínai állampolgárokra.
Nauru, Palau, Tuvalu, Solomon-szigetek és társaik most még viszonylag ritkán jutnak eszünkbe, de valószínűleg a jövőben többet fogunk róluk hallani, mert katonailag az Egyesült Államoknak és most már Kínának is fontosak.
Romániában.
A titkosszolgálatok például külső engedély nélkül is használhatják a biometrikus arcképfelismerő rendszereket, és csak a jóhiszeműségükön múlik, hogy ezidáig ezt csak korlátozottan és célhoz kötötten tették. Az ilyen térfigyelő kamerákra még csak a szigorú európai adatvédelmi szabályok se vonatkoznak.