A reformátusok volt zsinati tanácsosa szerint Balog Zoltán „soha nem látott hitelességi válságot” okozott az egyházukban

belföld

„Sokan szívesen kimondanák, amit én megtettem, hogy Balog Zoltán nem maradhat püspök (…) Még nem találkoztam olyan református emberrel, aki egyetértene azzal, amit Balog Zoltán tett, és ahogyan ebben a helyzetben viselkedik” – mondta a Szemléleknek adott interjúban Tarr Zoltán, a református egyház korábbi zsinati tanácsosa (ami nagyjából egy világi szervezet főtitkári posztjának felel meg).

Tarr Zoltán, a református egyház egykori zsinati tanácsosa
Fotó: Pék Barnabás/Szemlélek

Szerinte egyfajta félelem az, ami miatt nem lett a kegyelmi ügyből és Balog abban játszott szerepéből botrány az egyházon belül: „nem mernek az emberek az egyházban ügyet csinálni, mert azzal saját magukat komoly veszélynek tennék ki.”

Tarr szerint

„teljesen egyértelmű, hogy a református erkölcsi megítélés alapján nem maradhat püspök” Balog Zoltán,

miután az, amit „püspökként tett, soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban”, sőt, valószínűleg „a teljes keresztyén közösség megítélésének is jelentősen ártott”. Ezzel együtt szinte biztos abban, hogy Balog, aki Tarr számára érthetetlen görcsösséggel ragaszkodik a pozícióihoz, mégis püspök marad „annak ellenére, hogy tökéletesen hiteltelen emberré vált”.

Az ügyben a volt zsinati tanácsos szerint az igazi botrány az, hogy Balog Zoltán mint a református egyház egyik püspöke és egyben a zsinat lelkészi elnöke, „ki-be járt a köztársasági elnök palotájába (…) Elintéz, elsikál dolgokat, oda-vissza”. Szerinte ez a református egyház számára életveszélyes helyzet.