Ellenzéki politikusokkal ült össze egy beszélgetésre Kocsis és Simicskó Tusványoson, de tiszás résztvevő nem volt. A Fidesz esélyeiről, Simionról, oroszpártiságról, és persze Magyar Péterről is szó volt.
A Tisza Párt szerint nem egy valódi meghívás, hogy az MSZP és az LMP politikusaival szerepeljenek egy beszélgetésen.
Magyarnak 2 hegyvidéki lakása, 1 használt autója, 63 millió névértékű befektetési jegye és 3 millió készpénze van. Bankszámlán összesen jó 10 millió forintnyi összeget tart és birtokol egy céget is, ami tavaly 16 milliós nyereséget ért el.
A Tisza Párt alelnöke a felméréseken ugyancsak vezető szlovák ellenzéki párt vezetőjével együtt beszélgetett a közbeszéd eldurvulásáról Prágában.
Nagyváradon ért véget a Tisza "Egymillió lépés" nevű országjárása. Voltak ellentüntetők, de nem tudták érdemben megzavarni Magyar beszédét. A menet még jó is lehet arra, amire kitalálták, de ezt egyelőre nem tudjuk megmondani, azt viszont igen, kik lehettek az ellentüntetők. Jehova tanúi irigyen nézik Magyar Pétert Nagyváradon.
A fideszes Dömötör Csaba a USAID-ről beszélt, a mihazánkos Borvendég Zsuzsanna bevédte Orbánt, sőt felszólította a kormányt, hogy menjen tovább az úton.
A minisztérium nem indokolta a döntést.
Pósfai Gábor a szervezetépítésért felel. Szerinte ez az egyik nagy kihívás a párt előtt, a másik pedig a kormányzóképesség felmutatása.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
A munkaügyi eljárásban a Helsinki Bizottság képviseli Jékely Bertát, aki panaszt nyújtott be, amiért véleménynyilvánítása miatt azonnali hatállyal felmentették minisztériumi állásából.
Jékely Bertát előbb lefokozták, majd másnap kirúgták az Építési és Közlekedési Minisztériumból. Lázár átszervezésre hivatkozik, Jékely nem tud ilyenről.
De a miniszter a kirúgást nem említette, csak a szerdai lefokozást, szerinte annak szakmai okai voltak. Jékely Bertát 20 év után érdemtelenségre hivatkozva, végkielégítés nélkül, ügyfélkapun rúgták ki.
„Valamiért mániája a rezsimnek, hogy háromgyermekes anyákon verje el a port és velük vitesse el a balhét…”
Úgy járja az országot a két nagy párt, mintha arra készülnének, hogy jövő tavasszal már választások lesznek.
Magyar Péter Szerencsen és Miskolcon kezdte meg őszi országjárását. Bár a formátum ugyanaz, mint tavasszal volt, Magyar korántsem. A politikus változtatott beszédeinek stílusán és tartalmán is, ez pedig az országjárás dinamikájára is hatással van.