Szombat este Irán megtámadta Izraelt. Irán különböző helyi szövetségesei, például a libanoni Hezbollah vagy a jemeni húszik segítségével eddig is folyamatosan ezt tette, ez volt azonban az első alkalom, hogy az ajatollahok által vezetett perzsa állam közvetítők beiktatása nélkül lőtte Izraelt.
Az éjszakai támadás során több száz drónt és cirkálórakétát indítottak az irániak. Ez volt az első alkalom 1991 óta, hogy egy szuverén állam, és nem valamilyen terrorszervezet lőtte Izraelt. Akkor az iraki diktátor, Szaddam Husszein az Öböl-háború kezdetekor indította támadását, hogy ezzel jó pontokat szerezzen a régió arab államai közt, akiktől segítséget remélt azon amerikaiak ellen, akik éppen az ő, Kuvaitot megszálló csapatait támadták. Nem ment vele semmire.
Mint ahogy egyelőre az irániak sem jutottak semmire a támadásukkal. Izraeli közlés szerint a drónok és rakéták 99 százalékát hathatós nemzetközi segítséggel még a becsapódás előtt megsemmisítették, amit pedig nem, az is csak minimális kárt okozott, személyi sérülés Izraelben nem történt. Ahogy Szaddamnak sem sikerült maga mellé állítania a régió országait, úgy a siíta irániaknak is azzal kellett most szembesülniük, hogy a velük egyébként is ellenséges, alapvetőn nyugati irányultságú szunnita arab országok akár Izraelt is hajlandóak segíteni egy ilyen helyzetben. Jordánia légi ereje is segített drónokat levadászni, az amerikai vadászgépek egy része pedig szaúd-arábiai bázisokról indult Izrael védelmére.
Bár a világ nagyobbik része iráni támadásról beszél, nagyon fontos részlet, hogy az irániak szerint ők nem támadtak, hanem védekeztek.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Irán szíriai nagykövete azt ígérte, a válaszcsapás ugyanolyan mértékű és keménységű lesz.
Az Őszinte ígéret hadművelet célja az iráni hadsereg szerint a damaszkuszi iráni konzulátust célzó izraeli légicsapás megtorlása volt. Amerikai elemzők szerint a valódi cél az lehetett, hogy Irán megmutassa: ha kell, képes fölvenni a harcot Izraellel és szövetségeseivel.
Egyes információk szerint a nagyon közeli jövőben Irán megtámadhatja Izraelt.
Fél évvel a Hamász terrortámadása után Izrael a közelében sincs két háborús céljának, a gázai túszok kiszabadításának és a palesztin terrorszervezet felszámolásának. A helyzet a határ mindkét oldalán milliók számára pokoli, de legalább egy embernek jó ez így. A béke Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hatalma végét jelenthetné.