Eredeti ÁVÓ-s bőrkabátot vitt Keresztény Zoltán Lánczi Tamásnak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

POLITIKA

„A most létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal ugyanúgy politikai okokból üldözi a magyar állampolgárokat, mint ahogy a rendszerváltás előtt az ÁVÓ (Államvédelmi Hatóság) vagy a Belügyminisztérium hírhedt III/III-asügyosztálya is tette. A jogutód Szuverenitásvédelmi Hivatalnak azonban még mindig nincsen hivatalos címe, se rendszeresített egyenruhája, ennek ellenére a napokban megjelent hírek szerint a nyomozásaikat már elkezdték, egyenesen börtönnel fenyegetve a magyarokat. Ezért aztán a Hivatal – ezek szerint Home Office-ból dolgozó – elnökének, Lánczi Tamás Elvtársnak az otthoni bejárata elé vittünk egy a munkájához illő, eredeti ÁVÓ-s bőrkabátot, hogy legyen miben nyomozgatnia.”

Ezzel a felütéssel állított névre szóló bőrkabátot Keresztény Zoltán Lánczi Tamás ajtaja elé, az Újratervezés civil csoport szerint azért, mert „[b]orús idők járnak mostanság az állampárt környékén, így jól jöhet egy bélelt kabát, meg ne fázzanak a végén szegények.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal múlt pénteken jelentette be, hogy megindítja első vizsgálatát „a magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján”.

Azt sajnos nem árulták el, hogy pontosan mely lap mely cikke alapján indítottak vizsgálatot, de a Magyar Nemzeten épp egy nappal korában, csütörtökön jelent meg egy írás, ami Magyar Péter és a Datadat kapcsolatát firtatta. „Emlékezetes, ehhez az Ausztriában bejegyzett céghez érkezett az Amerikából küldött guruló dollárok jelentős része. A Datadat GmbH-t bízta ugyanis meg Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma a baloldal kultúraváltónak titulált kampánya lebonyolításával. A bécsi székhelyű cég nem kevesebb, mint 1,4 milliárd forintot zsebelt be az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének mozgalmától” – írta a lap.

Szigetvári Viktor, a Datadat ügyvezetője reagált is a cikkre, azt írta: „Szemben a Magyar Nemzet ma megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel. Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság. Társaságainkat a propagandasajtó nem kereste ezen téves információ közlése előtt”.

Keresztény Zoltánnak nem ez volt az első látványos akciója. Novák Katalin lemondása előtt két nappal vitt feszületet a Sándor-palotához, később a Kálvin téri református templom ajtajára kiáltványt szögezett ki, amelyen 95-ször üzente Balog Zoltánnak:

„Aki pedofil elkövető segítőjének kegyelmet kér, az nem méltó a püspöki címre.” és ezek csak a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó akciói voltak, országos ismertségre tavaly nyáron tett szert, amikor a Csákberényben felújított szovjet katonai emlékművet egy társával fekete fóliába csavarta, majd ráragasztott egy 56-os lyukas magyar zászlót, illetve egy ukránt és egy uniósat. Azóta

  • gyerekkoporsót vitt Orbán felcsúti házához,
  • páncélszekrényt állított Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé,
  • Gyurcsányék háza előtt demonstrált,
  • marhavagont vitt Lázár János kastélyához,
  • műlábat állított Tiborcz István klubja elé,
  • húsos cupákot hagyott Orbán hivatala előtt.

Keresztény Zoltán 2010-ig a Fideszre szavazott, ezután a rendszer ellen fordult, mára az Orbán–Gyurcsány-rendszer ellenzékének tekinti magát.

Kapcsolódó cikkek

Megindítja az első vizsgálatát a Szuverenitásvédelmi Hivatal

„A magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján”.

Benics Márk
belföld

Keresztény Zoltán most Novák Katalin hivatala előtt lépett akcióba

Szerinte nemcsak a pedofíliától kéne undorodnia a köztársasági elnöknek, hanem azoktól is, akik egy képmutató rendszer katonáiként viselkednek.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Keresztény Zoltán most a Kálvin téri református templom előtt lépett akcióba

21. századi Luther Mártonként egy pergament szögezett ki a templomkapura.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

“Úgy érezzük, hogy mára Oroszország saját felségterületének tekinti Magyarországot, ezért reagáltunk mi”

„Most nem a II. világháborúra kell emlékezni, hanem az orosz agresszió áldozataira és ki kell mondani, hogy ki a tettes” – mondja a csákberényi szovjet emlékmű egyik letakarója. Az emlékművet múlt hétfőn avatták fel orosz katonák, de szombatra két magyar férfi becsomagolta.

Szily László
POLITIKA

Gyerekkoporsót vitt egy férfi Orbán felcsúti házához

Keresztény Zoltán nemrég a csákberényi szovjet emlékműnél is akciózott. A koporsó miatt eljárás indul ellene.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Páncélszekrényt állítottak Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé, hogy visszaadhassa az elvett uniós milliárdokat

Adjátok vissza a pénzhegyeinket! - üzente a miniszterelnöknek és Mészárosnak a tiltakozó akcióiról ismert Keresztény Zoltán.

Szily László
POLITIKA

Gyurcsány háza előtt demonstráltak a szovjet emlékművek letakarása miatt ismertté vált aktivisták

Keresztény Zoltánék szerint a magyarok az Orbán-Gyurcsány rendszer áldozatai és nem egyszerűen a kormányt, hanem ezt kellene leváltani.

Szily László
POLITIKA

Marhavagont vittek Lázár János kastélya elé

"Egy kivételes államférfi soha nem engedné meg, hogy honfitársai százezreit, marhavagonokon haláltáborokba vigyék" - írták az akció lebonyolítói

Szily László
POLITIKA

Tiborcz klubja elé antik műlábat állítottak, Rogán kerítésére a miniszter és Göring közös fotóját ragasztották ki

Mindezt 24 óra leforgása alatt. A műlábat azért, hogy az Orbán család végre a saját lábára tudjon állni.

Szily László
POLITIKA

Művészi ellenállás: szovjet zászlóra helyezett, piros szalaggal átkötött húsos cupákot hagytak Orbán hivatalának bejáratánál

„Jól megérdemelt cupák is jár azért, mert hűbéresként engedelmeskedik Putyinnak, aki a Szovjetunió után, újra elvette Magyarország függetlenségét." - indokolták az akciót a tiltakozók.

Szily László
POLITIKA