18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Ez a tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Népszava: Hónapokig kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, majd közös megegyezéssel távozott

belföld

Legalább egy évig két kislánnyal fürdött és aludt a budapesti Cseppkő Gyermekotthon nevelője, fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették, írja a Népszava. Bár a nevelőről már 2011-ben szóltak jelentések, fegyelmi eljárás nem indult ellene, most is bárhol dolgozhat.

Az igazgató, Herczeg Krisztián 2021-ben ráadásul ugyanazt a Bárczy István-díjat kapta meg a fővárostól, amit a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofil igazgatója, a később elítélt Vásárhelyi János - Vásárhelyi 2015-ben Tarlós István akkori fideszes főpolgármestertől, 2016-ban az államtól vehetett át kitüntetést. Az akkor már nem fővárosi fenntartásban lévő Cseppkő utcai Gyermekotthon igazgatóját Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette fel a díjra „alapos, odaadó és felkészült” munkájáért.

A bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójától a főváros ellenzéki vezetése 2019-ben visszavonta a díjat.

A lap által hivatkozott, külső szakértőkkel megíratott 2011-es jelentés szerint a nevelő két kislányt is rendszeresen hazavitt az otthonból legalább egy éven át, több kollégája pedig már a jelentést megelőző hónapokban is tudott arról, hogy „ölbe veszi, szájon csókolja a lányokat”, birkózik velük, az ágyukban alszik az intézményben, és arra is volt példa, hogy együtt fürdött velük. A dolgozóval szemben nem indult fegyelmi eljárás - így nincs priusza, bárhol dolgozhat -, közös megegyezéssel távozott a gyerekotthonból. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” lezárta a nyomozást.

Kislány a Cseppkő Gyermekotthonban - az intézményt 2020-ban a gyerekek közti erőszak és a dolgozók tehetetlensége miatt említettük.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az intézményben eredetileg két haláleset miatt indult vizsgálat: 2010-ben az otthon egyik szobájában egy felügyelet nélkül hagyott – néhány hónappal korábban gondozásba vett – három éves kisfiúra ráborult egy szekrény, és pár nap múlva belehalt a sérüléseibe. Majd ugyanebben a hónapban az otthon tizenhárom éves lakójának a holttestére találtak rá a Millenáris Parkban - ő feltételezések szerint túladagolás miatt halt meg.

A Népszava szerint Herczeg nem fogadta el a számos mulasztást és a nevelő visszaéléseit feltáró jelentést, mert azt „túlzottan szubjektívnak” találta. 2016-ban a kínzás elleni ENSZ-egyezmény keretében ombudsmani vizsgálat is zajlott az akkor már állami kézben lévő intézményben, ahol az igazgató a jelentés szerint korántsem volt együttműködő: a gyerekeket „játszóterezni” vitte, hogy a szakemberek ne beszélhessenek velük, majd a jelentés megállapításait sérelmezve az intézmény jó hírnevének megsértése miatt beperelte az ombudsmani hivatalt - de a Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban másodfokon is elutasította a keresetet.

Interjúnk Moskovics Judittal, az RTL Házon kívül riporterével, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthon sötét titkait, itt olvasható. A bicskei otthon egykori nevelőjével, aki végül bejelentést tett arról, hogy több gyerek szexuális zaklatásról számolt be neki, miután felettesei nem foglalkoztak jelzéseivel, itt beszélgettünk. A bicskei igazgató egykori áldozata arccal, névvel nyilatkozott az RTL-nek. Ez történt abban a két hónapban, ami megrengette a NER-t. A bicskei és a kegyelmi ügy kirobbanása óta óriási kavarodás van a közbeszédben arról, hogy pontosan mi is a pedofília - itt segítünk tisztázni a fogalmakat.

Kapcsolódó cikkek

Már mindenki pedofil, de ki tényleg az?

A bicskei ügy nyomán a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a kavarodás a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek.

Fődi Kitti
belföld

„Ez a fiú akkor megállt előttem, és azt mondta: a János bácsi belenyúlt a nadrágomba”

Bárnai Árpád öt éve dolgozott a bicskei gyermekotthonban, amikor egy 12 éves gyerek először beszélt neki arról, mi történt vele az igazgató irodájában. Hiába jelentett feletteseinek, végül neki kellett távoznia. Az igazgató még évekig bántalmazhatta a rá bízott gyerekeket.

Rényi Pál Dániel
interjú

Tehetetlenek a gyermekotthonok dolgozói a gyerekek közötti erőszakkal szemben

Szilveszter előtt egy esztergomi gyermekotthonban egy 13 éves lány késelte meg a társát, mert szeretett volna a testvére mellé kerülni a javítóintézetbe. Kaposváron egy 16 éves fiú verte laposra társát, közben egy másik srác videózta őket. A gyermekvédelemben dolgozók azt mondják, mindennapos a kortárs erőszak az intézményekben.

Neuberger Eszter
gyermekvédelem

Ez történt abban a két hónapban, ami megrengette a NER-t

Február 2-án jelent a 444 cikke arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a pedofilbűntárs K. Endrének. Azóta nem Orbán Viktor és a Fidesz alakítja a napirendet, NER-politikusok sora bukott meg, a rezsimet elutasító választók reményei feléledtek. Mi hogyan és miért történt az elmúlt két hónapban?

Szász Zsófi
POLITIKA

„Akkor azt mondták, beleállunk névvel és arccal, csak bűnhődjön végre”

2016 szeptemberében egy fiatal fiú öngyilkosságot követett el a bicskei vasútállomáson. Másnap elkezdtek feltárulni a városi gyermekotthon sötét titkai. Interjú Moskovics Judittal, a zaklatások történetét feltáró RTL riporterével.

Rényi Pál Dániel
interjú

Orbán szerint miattuk került börtönbe a pedofil igazgató, de ők valójában kitüntették

A miniszterelnök parlamenti felszólalása után megnéztük, mi igaz abból, hogy Orbánék léptek fel a pedofil igazgató ellen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

„Számunkra Bicskén János volt a mindenható” – mondja az igazgató áldozata

Pop Mert egy interjúban mondja el, miért érezte úgy, hogy tennie kell valamit a pedofil igazgató ellen, amikor a barátja öngyilkos lett.

Kaufmann Balázs
belföld