A brexitelő Farage-t hívja Trump a csapatába

külföld

Ajánlatot kapott Nigel Farage, a Brexit legelkötelezettebb, rendszerkritikus támogatója Amerikából, hogy részt vegyen Trump újraválasztási kampányában - állítja legalábbis Farage.

Farage a UKIP vezetőjeként, a populista brit jobboldal legszórakoztatóbb, de legalábbis legismertebb arcaként sikeresen kampányolt a Brexit mellett, majd 2019-ben, a brit kormány és az EU közötti nyögvenyelős tárgyalások miatti kritikus közhangulatot kihasználva saját pártot alapított Brexit néven. Az időközben Reform UK-a átkeresztelt formáció éléről egy év után távozott, azóta leginkább a jobboldali GB News műsorvezetőjeként tevékenykedik, de Angliában rendszeresek a találgatások a politikai visszatéréséről is, akár a közvélemény-kutatásokban a harmadik helyen álló, vagyis a Liberális Demokratákat megelőző Reform élére.

Farage fagyizik.
Fotó: BEN STANSALL/AFP

Most azonban Farage a nemzetközi karrier lehetőségéről beszélt egy interjúban, azt állítva, hogy konkrét és nagyon csábító ajánlatot kapott a republikánus elnökjelölt Donald Trump csapatából. Hogy pontosan mi lenne a szerepe Trump kampányában, nem derült ki.

Farage márciusban az egyik kiemelt vendége volt Orbánék nemzetközi konzervatív konferenciájának Brüsszelben, annak, amit a rendőrség alig leplezetten politikai okokból szakított félbe.

Kapcsolódó cikkek