Húsz nappal azután, hogy a Hamász terrorszervezet fegyveresei tavaly október hetedikén több mint ezer embert mészároltak le és több százat ejtettek túszul Dél-Izraelben, a hadsereg háborút indított a Gázai övezetben. Izrael és a terrorszervezet között jelenleg is zajlanak az összecsapások és a tűzszüneti tárgyalások. A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint a háborúban eddig közel harmincötezer ember halt meg palesztin területen, míg a sérültek száma legalább hetvenhatezer. Az október hetedikén elrabolt izraeli túszok közül legalább harmincnégyen meghaltak.
A háborúra válaszul a Dél-Afrika kontra Izrael ügyben az országot egyébként három éve monitorozó hágai Nemzetközi Bíróság ideiglenes intézkedéseket hozott a népirtás elkerülésére vagy megfékezésére, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre és a Hamász vezetőire pedig elfogatóparancsot kért háborús bűnök megalapozott gyanúja miatt. Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter, a biztonsági kabinet szélsőséges tagja május elején gázai városok teljes megsemmisítésére szólított fel, mondván: „nincsenek félmegoldások”. Hitelesnek tűnő becslések szerint a háború kezdete óta a kétmilliós lakosságú Gázai övezet épületeinek több mint fele megrongálódott vagy a földdel vált egyenlővé.
A Bellingcat a közösségi média segítségével követte az izraeli védelmi erők egyetlen zászlóalját, a 8219-es kommandót, amint áthaladtak Gázán, lerombolt alagutakat, házakat és mecseteket hagyva maguk után. A 8219-esek katonái nyíltan posztoltak a gázai történésekről és tapasztalataikról, belátást engedve a katonai műveletek olyan részleteibe is, amik a hivatalos forrásokból rendre kimaradnak.
A lap az oknyomozó újságírók által előszeretettel használt nyílt forrású információ- és hírszerzés (OSINT) módszereivel minden általuk megosztott fotót és videót elhelyezett időben és térben, majd a Planet Labs műholdfelvételeivel meghatározta, melyik épületet mikor rombolták le, és mikor éppen merre jár a 8219-es zászlóalj.
A Bellingcat által azonosított első támadásban több mint nyolcezer izraeli katona vehetett részt november 13-án vagy 14-én: az egység tagjai leromboltak egy Földközi-tengerre néző kétemeletes épületet, eddig ismeretlen okból. Ezután a rombolás üteme és mértéke látszólag felgyorsult, a környékről készült műholdfelvételek szerint ezekben a napokban legalább harmincnégy lakóépület semmisült meg teljesen vagy részben. Mivel a tömbök többsége hét-tíz emelet magas, a tényleges pusztítás jóval nagyobb lehet. Akkor a Times of Israel is megírta, hogy az izraeli hadsereg rajtaütést hajt végre az említett városrészen, ahol állítása szerint a Hamász fegyveresei és hírszerzői állomásoztak. Decemberben az egység részt vehetett az al-Iszla mecset és a környező épületek ledöntésében is. Februárban a mecset Facebook-oldala tett közzé fotót a megsemmisült épületről és a ledöntött minaretről.
Az izraeli hadsereg szerint a Hamász katonai bázisként, fegyverraktárként vagy magas státuszú fegyveresek bújtatására használja a nemzetközi humanitárius jog értelmében védett státuszú helyeket: nem katonai célú és lakóépületeket, mecseteket, iskolákat, kórházakat.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Fél évvel a Hamász terrortámadása után Izrael a közelében sincs két háborús céljának, a gázai túszok kiszabadításának és a palesztin terrorszervezet felszámolásának. A helyzet a határ mindkét oldalán milliók számára pokoli, de legalább egy embernek jó ez így. A béke Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hatalma végét jelenthetné.
Izrael túszok szabadon engedését, a Hamász a Gázában állomásozó csapatok kivonását szeretné elérni.
Az izraeli hadsereg mostanra teljesen körbezárta Jahja Szinvar gázai szülővárosát.
A hétvégén megtörtént, amit sokan, sokáig elképzelhetetlennek gondoltak: Irán tényleg megtámadta Izraelt. De az irániak szerint ők csak visszalőttek, és a maguk részéről lezárták az ügyet, és az izraeliek is egyelőre visszafogottan nyilatkoztak.
A Deutsche Welle magyarázó riportja bemutatja, honnan ered és miért jött létre a több ország által is terrorszervezetnek minősített csoport.
Napi szintűek a támadások a libanoni Hezbollah és Izrael között, de ez még nem az igazi háború. Ha tényleg elkezdődnek a harcok az északi fronton, az az egész térséget berobbanthatja. Miért fél ettől mindenki, ha valójában senkinek sem áll érdekében?
Mint a közel-keleti konfliktusoké általában, ennek a szlogennek az értelmezése is attól függ, ki mondja, és kinek. A folyótól a tengerig, a Hamász 2017-es alkotmányától az izraeli kormánypárt trollkodásáig.
A Hamász terrortámadása után attól lehetett tartani, hogy a palesztinok több fronton is rátámadnak Izraelre. Az utóbbi hetekben azonban inkább a szélsőséges zsidó telepesek kezdtek terjeszkedésbe a háború leple alatt. Pedig Izrael elemi érdeke lenne nem csinálni szabadtéri börtönt Gáza után a másik palesztin területből is.
Közben teljesen bekerítették Hán Júniszt, a civilek pedig bennrekedtek.
Egy nap alatt több száz embert vettek őrizetbe országszerte, akik palesztinpárti - és gyakran Izrael-ellenes fennhangú - tüntetéseken vettek részt a nagy amerikai egyetemeken. Mindeközben zajlik azoknak a gázai tömegsíroknak a feltárása, amikben sebesülten, meztelenül vagy megkötözött kézzel találhattak közel háromszáz palesztin áldozatot két kórház területén.
Még az október 7-i támadás napján ölhették meg őket, a hamászosok a holttestüket magukkal hurcolták Gázába.
Háborús bűnök miatt.