Megtalálták az iráni elnököt és külügyminisztert szállító helikopter maradványait, az iráni állami hírügynökség szerint a vasárnapi balesetnek nincsenek túlélői. A rossz időjárási körülményeik miatt a mentők jó ideig nem fértek hozzá a géphez. A Reutersnak nyilatkozó tisztviselő szerint a helikopter teljesen szétégett.
A helikopter sűrű ködben, Irán északnyugati, hegyvidékes részén zuhant le Ebrahim Raiszi elnökkel és Hoszein Amirabdollahian külügyminiszterrel, valamint hét másik emberrel a fedélzeten. A küldöttség Azerbajdzsánba tartott, hogy az azeri elnökkel, Ilham Alijevvel közösen felavasson egy duzzasztógátat.
Az ultrakonzervatív Raiszit 2021 júniusában választották meg elnöknek. Korábban az iszlám köztársaság főbírája, azelőtt pedig főügyész volt. Elnöksége alatt a regionális feszültségek nőttek, 2022-ben pedig kormányellenes tüntetéshullámokkal kellett szembenéznie az országnak, miután az erkölcsrendészek agyonverték a huszonkét éves nőt, Mahsa Aminit. (CNN)
Frissítés: Az iráni vezetés reakciója itt olvasható.
Tabriz városánál olyan sűrű a köd, hogy a mentőalakulatok egyelőre nem tudtak közel férkőzni a földbe csapódott géphez.
Kormánypárti ellenzékiek, dicsőítő interjúkérdések, központilag irányított médiahálózat, felhalmozott családi ingatlanvagyon Londonba: hogyan működik Ilham Alijev rendszere, és mi várható a több mint százezer örmény elűzése utáni választásoktól?
Szeptember közepe óta az egész országban tüntetések törtek ki, miután az erkölcsrendőrök agyonvertek egy fiatal lányt.
Pedig az elhunyt Ebrahim Raiszi követhette volna a legfelsőbb politikai és vallási vezetőt, Ali Hamenei ajatollahot.