Karácsony gyenge választási eredménye annak is köszönhető, hogy egy bűnszervezetszerű párttal politizál szimbiózisban

vélemény

„Számomra a politika mégiscsak erkölcsi cselekvés, még ha gyakorlatias is. (…) Azt kell tudnunk, hogy mik a meggyőződéseink, mi a mi hitünk, és ebből kell levezetnünk, hogy mit kell csinálnunk, és adott esetben azt is, hogy konkrét politikai helyzetben mi az erkölcsileg helyes cselekvés.”

Ezzel a hitvallással indította Karácsony Gergely a partizános főpolgármester-jelölti vitát. Azt üzente, hogy Vitézy Dávid hiába szajkózza, hogy ő a pártok feletti hozzáértő szaki, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének immorális világából érkezett, tehát tisztességes budapesti számára elfogadhatatlan a személye. Valóban, a Vitézy–Rogán–Ungár hármas a választáson sokak számára visszás kampányt folytatott, ami számos erénye mellett nagy valószínűséggel a választók megvezetésére alapozott.

De így sem volt könnyű dolguk a fővárosi választóknak. Mármint azoknak, akik kevésbé sötét közéletre vágynak. Ennek az egyik oka, hogy Karácsony Gergellyel immár egy évtizede csomagban kapják a Magyar Szocialista Pártot is. Azt a pártot, ami mérhető számú szavazóval már nem rendelkezik, nem is nagyon hasonlít pártra, nem is nagyon politizál, működése leginkább egy kifutóban lévő pitiáner bűnszervezetére emlékeztet.

2014 óta aki Karácsonyra ikszelt, az egyben Horváth Csabának, Molnár Zsoltnak, Baja Ferencnek, Tóth Csabának, Tüttő Katának, Gajda Péternek és társaiknak szavazott bizalmat, és adott felhatalmazást közös ügyeink intézésére.

Karácsony Gergely a Telexnek adott interjújában azzal magyarázta az MSZP-vel való megbonthatatlan barátságát, hogy a pártban vannak olyan szövetségesei, akik őt az elmúlt évek nehézségei során nem hagyták cserben, és akiket már csak ezért sem fog megtagadni. A bajtársiasságon túl van pragmatikus oka is a Karácsony–MSZP-szimbiózisnak: a pénz. A főpolgármester a citált interjúban azt is elismeri, hogy a kampányát a szocialisták finanszírozták.

Ha a politika erkölcsi cselekvés, ahogy Karácsony állítja, akkor adódik a kérdés, hogy lehet-e egy olyan politikai szervezettel spendíroztatni a választási kampányt, aminek a politikája jelentős részben alvilági seftelésből áll. Ez nem a pártszolgálatos sajtó alaptalan rágalma, hanem bizonyítékokkal gondosan alátámasztott tény. Agyzsibbasztó volna felsorolni az elmúlt években felszínre került összes MSZP-stiklit. 14 milliós ügyeskedés a Terézvárosban, szocialista kifizetőhelynek használt kerületi tévé, pártingatlanok magánvagyonná konvertálása Zuglóban, túlárazások és megmagyarázhatatlan milliárdos banki hitel Kispesten. A legfrissebb pedig, hogy fiktív szerződéseket kötöttek az óbudai önkormányzatnál, ami miatt már őrizetbe is vették Czeglédy Gergő szocialista alpolgármestert, aki amúgy szerepelt Karácsony Gergely fővárosi listáján.

A főpolgármesterre a legsötétebb árnyékot az a társaság veti, akik szocialista közreműködéssel kezükbe vették a zuglói parkolást, majd bejutottak a BKV-ba, és ott szisztematikusan fosztogattak.

Emlékezetes: 2019-ben kitört a parkolási botrány. Ekkor Karácsony Gergely maga beszélt arról, hogy Zuglóban az MSZP és a Fidesz megegyeztek parkolásügyben. Azóta tudjuk, hogy a paktum jegyében bűnszervezet vette át a XIV. kerületi parkolásüzemeltetést, és ennek következtében szinte a teljes beszedett pénz, sőt annál is több, szublimált. Amikor Horváth Csaba átvette a kerületet Karácsonytól, mintha mi sem történt volna, első dolga volt tovább és még tovább bővíteni a zuglóiakat megkárosító üzletet. Miközben maga is erkölcsileg aggályosnak nevezte azt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Rogánék aktiválták a Vitézy-tervet

Vitézy állítja, nem volt ilyen terv. Csakhogy a tervet rég nem nála, hanem a Karmelitában írják. Karácsony megbuktatásáért bármekkora árat kész megfizetni a Fidesz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Szocialista kifizetőhelyként működött a Zugló TV

Az ellenzéki előválasztáson a szocialista Tóth Csabához húzó XIV. kerületi csatorna jelentősebb beszállítói között szinte csak MSZP-s politikusok vagy hozzájuk köthető cégek találhatók. Mindannyian a közösségi médiához adtak tanácsokat. Köztük van Simon Gábor feleségének kft-je is.

Ács Dániel
Budapest

Hadházy: Tóth Csaba privatizálta az MSZP zuglói irodáját

A képviselő szerint továbbra is elődje irányítja a helyi MSZP-t .

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Hadházy Ákos feljelentést tesz a kispesti út- és járdafelújítások miatt

És addig nem száll le a kerület szocialista polgármesteréről, Gajda Péterről, míg le nem mond. „Ha tudott a lopásról, azért, ha nem tudott, azért”.

Boros Juli
politika

Magyar Nemzet: Letartóztatták az óbudai alpolgármestert

Alpolgármester társai sem tudták megmondani, hogy fogdán van-e a kollégájuk.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Karácsony beismerte: a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötött parkolásügyben, amin ő polgármesterként nem tudott változtatni

A zuglói polgármester súlyos interjút adott az ATV-ben, miután kiderült, lett volna módja megakadályozni a szerződés megkötését, de helyette mosta kezeit.

Herczeg Márk
politika

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást

A hatóságok korábban lesöpörték a sötét parkolási ügyeket, aztán akaratlanul is beleszaladtak parkolási vállalkozókba. A gyanú szerint Zuglóban, Újbudán, Józsefvárosban is bűnszervezet vehetett részt a rossz hírű bizniszben.

Ács Dániel
bűnügy
Videó

Horváth Csaba: A zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó

Minden érv és erkölcsi, szakmai aggály lepergett a városvezetésről. Már biztosnak tűnik, hogy a zuglói összefogás azzal kezdi politikai pályafutását, hogy az első testületi ülésén lepaktál a Demszky- és Tarlós-korszak legjelentősebb parkolási cápájával.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Valaki, aki nagyon erős, próbálta leállítani a nyomozást, mégis elkapták a Nagymestert

Ez lehetett volna a kampány egyik fő témája, ha nem jön a háború. A BKV egykori informatikai igazgatója olyan fontos bűnszervezetet vezethetett, hogy állami cégből figyelmeztették: lehallgatják. A lebukása minden politikai oldalnak fáj.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Azt hitték, piti csalók után nyomoznak, de váratlanul belefutottak a Nagymesterbe

A nyomozók egy kiterjedt számlagyár nyomába eredtek, ahogy haladtak előre, a lehallgatások egy budai irodaház 5. emeletére, majd onnan egészen magasra, nemzetstratégiai jelentőségű szereplőhöz vezettek.

Ács Dániel
bűnügy

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét

Kaszás Zoltán a vád szerint egy bűnszervezet segítségével 100 százalékban túlárazott alvállalkozói szerződéseken keresztül tette zsebre a BKV-ból származó pénzeket. Közben a bűnszervezet feje megegyezett az ügyészséggel, és szocialista politikusokra vallott.

Ács Dániel
bűnügy

„A fél szememet állandóan azon kellett tartanom, hogy éppen mit akarnak ellopni a szocik”

A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.

Molnár Kristóf
Interjú

Kilépett az MSZP-ből az a képviselő, aki ellen összefogott a többi ellenzéki párt Terézvárosban

A Soproni Tamás polgármester ellen személyes háborút vívó és a saját önkormányzatát is beperelő Bálint György ellen etikai eljárás indult az MSZP-ben, nem várta meg, hogy kizárják.

Haszán Zoltán
POLITIKA