A Business Insider már tegnap megírta, hogy Joe Biden stábja Barack Obamát sejti a jelenlegi elnök visszaléptetését hangoztatók „puccskísérlete” mögött.
Joe Biden június 28-án katasztrofális teljesítményt nyújtott a Trump elleni első vitán, ami után egyre többen vetették fel, hogy a jelenlegi, 81 éves elnöknek vissza kéne lépnie. Ő ezt - többek közt a családjával történt egyeztetés után - visszautasította, majd egy szűk félórás interjúval próbálta több-kevesebb sikerrel bizonygatni, hogy valójában alkalmas arra, hogy újabb 4 évig vezesse a világ egyik nagyhatalmát. Többek közt azt is mondta, akkor lépne csak vissza, ha a Mindenható Isten kérné erre.
Ezzel sem sikerült osztatlan lelkesedést kicsikarnia, így végül egy sajtótájékoztatóval igyekezett kiköszörülni a csorbát, de már a nulladik lépésnél felsült: a sajtótájékoztató még el sem kezdődött, ő véletlenül Putyinnak nevezte mellette álló Zelenszkijt.
Ebben a légkörben nem csoda, hogy egyre többen - vezető demokrata politikusok, és demokratapárti hírességek, adományozók és médiumok - is egyre hangosabban követelik, hogy lépjen vissza, miközben Trump lehetséges új kihívójaként pedig már Kamala Harris alelnököt rebesgetik.
Biden azonban a mostani sajtótájékoztatón is kategorikusan tagadta, hogy visszalépésben gondolkodik, sőt, megerősítette, hogy nem lépne vissza Harris javára, hacsak a stábja nem mutatna neki olyan adatokat, amelyek szerint kizárt, hogy ő maga nyerjen.
A jelenlegi elnök visszalépését forszírozók közt volt a napokban George Clooney amerikai színész is, aki a New York Timesban megjelent véleménycikkében arra kérte Bident, hogy adja át valaki másnak az elnökjelöltséget, mert ez így reménytelen. Clooney a Demokrata Párt adományozója, nemrég személyesen is részt vett az amerikai elnökkel egy gyűjtésen, ami nem igazán győzte meg az alkalmasságáról. Úgy fogalmazott:
„Lesújtó kimondani, de az a Joe Biden, akivel három hete az adománygyűjtésen részt vettem, nem a 2010-es Joe Biden volt. Még csak nem is a 2020-as Joe Biden volt. Ugyanaz az ember volt, akit mindannyian láttunk a vitán.”
A Vanity Fair most azt írja, hogy a Biden mellett korábban nyilvánosan kiálló Barack Obama volt demokrata elnök előre tudta, hogy Clooney visszalépésre fogja felszólítani Bident, mégsem akadályozta azt meg.
A lap szerint Obama érzései „bonyolultak” Biden visszalépésével kapcsolatban, az azonban, hogy tudomása volt Clooney lépéséről, mégsem tett semmit, minimum beszédesnek tekinthető.
Hasonló következtetésre jutott a Politico is, megjegyezve, Obama és Clooney baráti kapcsolatban van egymással, és mindketten részt vettek az ominózus adománygyűjtő eseményen is. Információik szerint Obama nem bíztatta Clooney-t a nyilvános megszólalásra, de le sem beszélte a színészt arról, hogy hangot adjon véleményének, ami önmagában is sokat elmond a volt elnök hozzáállásáról a kérdéshez.
A Vanity Fair és a Politico is megkereste Obama szóvivőjét az értesüléssel kapcsolatban, ám nem kaptak választ.
A CNN úgy tudja, Obama Nancy Pelosi volt demokrata házelnökkel is találkozott, a megbeszélés pedig szintén Biden és a 2024-es kampánya körül forgott. Mindketten aggodalmaiknak adtak hangot, mondván, Bidennek mennyivel nehezebb lenne jelen helyzetben legyőznie Trumpot, ám egyikük sem biztos abban, hogy mi lenne a teendő ebben a helyzetben.
Mind Obamát, mint Pelosit sürgetik a jelenlegi elnökkel elégedetlen demokraták, hogy próbáljanak meg megoldást találni a helyzetre.
Joe Biden egyébként a múlt heti interjújában azt állította, több képviselővel is beszélt a vita után, és sikerült meggyőznie őket az alkalmasságáról, megemlítve Nancy Pelosit is.
A CNN több demokrata képviselővel beszélt, akik azt állítják, Biden jelöltségének vége „egyértelműnek tűnik”, csak azt nem tudni, pontosan mikor és hogyan jelentik ezt be.
Rettenetesen sikerült Biden számára a csütörtöki vita, és a jelek szerint megtört a párton belüli tabu, hogy nem szabad a visszalépéséről beszélni. De ez persze nem jelenti, hogy Biden így dönt majd, és kérdés az is, hogy ki lenne utána az új jelölt.
Szerintük le tudja győzni Trumpot, a demokraták nagy része viszont nem tartja alkalmas elnöknek.
A republikánusok rárepültek Biden korára, a demokraták kétségbe vannak esve. Így fordulnak rá a pénteki interjúra, ami úgy Biden, mint a demokraták szempontjából szó szerint létkérdés.
Elég vegyesen fogadták a demokraták az interjút, aminek az lett volna a feladata, hogy megnyugtassa őket az elnök állapotával kapcsolatban.
Először Putyin és Zelenszkij, majd a saját alelnöke és Trump nevét cserélte fel, és ezek után hiába válaszolgatott magabiztosan a várva várt sajtótájékoztatóján. Biden szerint neki van a legnagyobb esélye nyerni, de Kamala Harris is jó elnök lenne.
Mindezt egy órával a nagy sajtótájékoztató előtt, amelyen az amerikai elnök bizonyítani készül rátermettségét és összeszedettségét a választóinak.
Biden pénteken azt mondta, akkor lép vissza, ha a Mindenható Isten kéri erre.
A Disney örököse szerint Kamala Harris jó alternatíva lenne.
Ha akkora veszélyt jelent Trump az országra, mint azt Biden mondja, nem tehet mást, mint visszalép, és egy erősebb és felkészültebb demokrata jelöltet indít a párt.
A katasztrofális jelölti vita után pánikszerű reakciók kísérték Joe Biden teljesítményét, még a párton belül is. Közvélemény-kutatások szerint minden második amerikai választó úgy gondolja, le kéne mondania.
A szenátorok is egyre jobban aggódnak, többek szerint Trump a biztos győzelem felé masírozik.