Hiába intették a kormányból nagyobb szerénységre a szuperjachtozó Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát,
a magyar piacgazdaság sajátos szabályait legjobban érző pár idén is a 62 méteres Rose d'Orral ment nyaralni.
Olvasónk Monacóban találkozott össze Mészáros Lőrinccel és szerelmével/üzlettársával, Várkonyi Andreával, de ott haladt mögöttük egy babakocsival ifj. Mészáros Lőrinc is, akinek nemrég Romániában volt ralibalesete.
Olvasónk a kikötőben találkozott a csodahajóval is, ami nem is csak a méretei és a 27 milliárd forintos ára miatt különleges, hanem azért is, mert a jachtot úgy használja a NER-közeli elit, hogy az a részben állami tulajdonú Magyar Bankholding lízingcégéhez tartozik. Mivel a Rose d'Or éves fenntartási költsége a 2,4 milliárd forintot is elérheti, nem nem csoda, hogy a lízingcég milliárdos veszteségeket termel.
Miután tavaly nyáron bemutattuk Mészárosék luxusjachtját, a példátlan rongyrázás még Kövér Lászlót is felzaklatta, aki az intelligenciára és a felelősségre hivatkozva várna el kisebb hajót és több szerénységet Mészáros Lőrinctől.
Hihetetlen nehézségekkel kell ugyanis megküzdenie a nemzeti közösségnek a jelenlegi helyzetben.
Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.
Pozícióján Mészáros Lőrinccel osztozik.
A trónörökös lábzúzódással megúszta a balesetet.
A máltai iratok szerint a Rose d’Or tulajdonosa az Euroleasing Zrt., aminek egyetlen részvényese az MBH Bank.
Két év alatt majdnem 4 milliárd forintot bukott a cég.
A házelnök szerint „egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához. De, mint látjuk, van.”