Zelenszkijnek nem tetszik, hogy Orbán az EU háta mögött akar problémákat megoldani

POLITIKA

„Az Európai Unió meg tudja oldani a problémáit enélkül az egyén nélkül is” – utalt a magyar miniszterelnökre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóján, európai vezetők és védelmi miniszterek előtt.

Fotó: RASID NECATI ASLIM/Anadolu via AFP

Orbán Viktor békemissziójára utalva az ukrán elnök Londonban azt mondta, „ha valaki Európában megpróbál a hátunk mögött vagy akár a kárunkra megoldani bizonyos kérdéseket, ha valaki a háború fővárosába akar utazni, hogy beszélgessen”, akkor érdemes erről beszélni. Szerinte Vlagyimir Putyin igyekszik egyesével megkörnyékezni az európai vezetőket, megpróbálhat nyomást gyakorolni rájuk, de Európa megtartja az egységét.

Orbán korábban az EPC csúcstalálkozóján az MTI szerint azt mondta, „a mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében – ezt éltetjük itt egyfolytában – egy saját, európai megközelítés kellene”.

Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP

Keir Starmer újonnan megválasztott brit miniszterelnök támogatásáról biztosította Zelenszkijt. „Ukrajna minden egyes nap azért harcol, hogy megvédje nemcsak az ukrán népet, hanem az európai népet” – mondta, majd megígérte, hogy addig támogatják az országot, amíg csak szükséges.

Orbán „békemissziója” a legtöbb uniós vezetőnél kicsapta a biztosítékot: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke is kritizálta a magyar kormányfőt, a cseh miniszterelnök szerint pedig a misszió Putyin érdekeit szolgálja. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke határozott hangnemben válaszolt Orbán levelére. Orbánnak az ország szuverenitását is érintő elszigetelődéséről Takács Lili írt véleménycikket a 444-re.

Az EU-s országok részéről több megoldás is felmerült Magyarország soros elnökségének bojkottjára: Észtország, Finnország, Litvánia, Svédország és Németország sem küld magas rangú minisztert a budapesti EU-s találkozókra.

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője azt mondta a 444-nek, akár meg is szakíthatnák a soros elnökséget, Orbán Viktort szeptemberben vagy októberben leválthatnák a lengyelek.

Kapcsolódó cikkek

A cseh miniszterelnök szerint Orbán Viktor „békemissziója” Putyint segíti

Petr Fialát Orbán partizánkörútja a britek Hitlerrel szemben alkalmazott egyezkedő békéltetésére emlékezteti.

Solti Hanna
POLITIKA

Dörgedelmes levélben válaszolt a békemisszionárius Orbánnak Charles Michel

Nem tudom elfogadni azt az állítását, hogy „háborúpárti politikát” folytatunk, épp az ellenkezőjét tesszük, írta egyebek mellett az Európai Tanács elnöke.

Székely Sarolta
POLITIKA

Minél inkább elszigeteli Orbán Magyarországot, annál kevésbé lehet biztosítani a szuverenitásunkat

Sem az Európai Unió, sem a NATO nem tökéletes, ezen nincs mit szépíteni. Mindenkivel végzetesen megutáltatni magunkat mégsem túl előremutató, hiszen végső soron a szövetségeseinkkel együtt tudjuk csak megvédeni magunkat, sőt, a szuverenitásunkat is.

Takács Lili
vélemény

A német miniszterek is bojkottálni akarják a magyar EU-elnökséget

Újabb reakció Orbán békemissziójára.

Székely Sarolta
eu

Észtország, Finnország, Litvánia és Svédország sem küld magas rangú minisztert a budapesti EU-s találkozókra

És a Politico szerint Hollandia mellett Lettország és Szlovénia is fontolgatja, hogy eseti alapon döntsön, miután Orbán az EU soros elnökeként kezdett turnézni.

Herczeg Márk
eu

Orbán mindent egy lapra tehetett fel, úgy pörög, mintha nem lenne holnap

A magyar miniszterelnök trollkodik, és saját politikai céljaira használja fel az unió soros elnöki posztját, de meg lehet állítani - mondja Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője. Ő a legradikálisabb forgatókönyvvel állt elő.

Windisch Judit
POLITIKA