Minél inkább elszigeteli Orbán Magyarországot, annál kevésbé lehet biztosítani a szuverenitásunkat

vélemény

Számtalan szabadságharcaink egyikét már több mint egy évtizede az Európai Unió ellen vívjuk, legalábbis a kormány szerint. Brüsszel bűnlajstroma végtelen: nemcsak a magyar óvodások nemét változtatná meg, a gyerekeinket és az unokáinkat „vagonírozná az ukrán frontra", migránsgettót hozna létre Magyarországon, hanem a szuverenitásunkat is veszélybe sodorja. Sőt, azt sem hagyja, hogy a saját szuverenitásunkat megvédjük, februárban kötelezettségszegési eljárást indított a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Alig két hete vette át Magyarország az EU soros elnökségét, már az eddigieknél is jobban sikerült mindenkit elidegeníteni magunktól.

Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogyan is viszonyul egymáshoz az Európai Uniós tagságunk és a szuverenitásunk - ha nem Orbán Viktor fejével gondolkodunk. Jogi (tehát nem politikai) szempontból az állami szuverenitás fogalma viszonylag egységes, de két oldala van:

  • A belső oldal az államnak azt a képességét jelenti, hogy önállóan határozza meg és tartsa fenn belső állami-jogi rendjét, főhatalmat gyakoroljon a területén.
  • A külső oldal szerint az állam független, vagyis minden idegen hatalomtól szabad és önálló államisággal rendelkezik, tekintet nélkül tényleges gazdasági vagy katonai erejére és helyzetére, a nemzetközi életben – a nemzetközi jog alanyaként – az egyenlőség alapján vesz részt.

A nemzetközi jogrend egyik legfontosabb elve a szuverén egyenlőség, amely szerint az állam más államnak nemzetközi jogilag nem alárendelt, és joga van arra, hogy – autonóm módon eljárva – államterülete fölött területi és állampolgárai felett személyi főhatalmat gyakoroljon, továbbá nemzetközi kapcsolatokra lépjen. Nem kell sokat magyarázni, hogy Orbán melyik fontos szövetségese tapos tankokkal ezen az elven évek óta.

Bizony, ő.
Fotó: Szergej Gunejev/AFP

Mind a NATO, mind az Európai Unió szuverén államok önkéntes és akaratlagos társulása. Az EU-ban a tagállamok a csatlakozással kifejezett saját döntésük alapján a szuverenitásuk egyes részeit képző hatásköröket vagy azok gyakorlását átengedik az Európai Uniónak. Nem a szuverenitásukat veszi el tőlük egy birodalmi központ, a kormánypropaganda minden lázálma ellenére sem.Elsősorban az EU-nak és a NATO-nak, kisebb részben az ENSZ-tagságának köszönhetően Magyarország tényleges gazdasági, katonai erejét és befolyását meghaladva vesz részt a nemzetközi kapcsolatokban.Teljes jogú tagként nagyobb beleszólásunk van nemcsak e szövetségi rendszerek, hanem rajtuk keresztül a globális - politikai, gazdasági, adott esetben katonai - folyamatok alakításába is, amire a szövetségen kívül állva nagyjából zéró esélyünk lenne. A csatlakozással önként vállalt kötelezettségeknek való megfelelés így nem a szuverenitás külső sérelmét jelenti.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

„Szóval megkaptuk a parancsot: mindegy, hogy civilek vagy sem, mindenkit megölni!” – így zajlott a bucsai népirtás

Az AP 14 perces videóban és egy hosszú cikkben rekonstruálta, mit műveltek az orosz katonák Kijevtől 25 km-re.

Herczeg Márk
háború

Egy kijevi gyerekkórházat bombáztak le az oroszok

Vitalij Klicsko főpolgármester szerint Kijev most élte át a legsúlyosabb bombázást a háború kitörése óta.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Orbán mindent egy lapra tehetett fel, úgy pörög, mintha nem lenne holnap

A magyar miniszterelnök trollkodik, és saját politikai céljaira használja fel az unió soros elnöki posztját, de meg lehet állítani - mondja Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője. Ő a legradikálisabb forgatókönyvvel állt elő.

Windisch Judit
POLITIKA

25-26 tagállamot soha nem tapasztalt módon borított ki a Putyinnal trollkodó Orbán, bojkottot fontolgatnak, de nincs igazi adu a kezükben

A szőnyeg szélére állították szerdán a magyar EU-nagykövetet, de Orbánék faarccal adják az értetlent egyelőre. A 27 tagország túlnyomó többsége azonban dúl-fúl és a visszavágás, illetve a kiközösítés módját tervezgeti. Mindez Putyin malmára hajtja a vizet.

Szily László
POLITIKA

Kövér: Az ellenzék nem a magyar nemzet része

A házelnök a Harmadik Birodalom náci hadseregének vezérkarához hasonlította az EU vezetését, vagyis “a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar”-t.

Szily László
Egészségügy

Mi így szuverénolunk: kínai rendőrök Magyarországon

A Salamon-szigetek és Szerbia után Magyarország is nyíltan felvállalja a kínai diaszpóra megfigyelésére Pekingből küldött járőröket.

Bede Márton
vélemény

Belső dokumentumok bizonyítják, hogy a magyar külügy tudott az orosz kibertámadásokról – amiket két éve még kampányhazugságnak neveztek

Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.

Kaufmann Balázs
belföld

A rabból katona, a katonából rab: az új kormányrendelet nem hozza közelebb a honvédség belső válságainak megoldását

Július 1-jén lépett életbe a Honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. A módosítások egy része érthető, de közben nem árt tudni, hogy hiába a tényleg jó minőségű új fegyverek, a Honvédség továbbra is számos belső, mentális és szakmai problémával küzd. Belsős helyzetértékelés a Magyar Honvédségről, 1. rész.

444.hu
vélemény

A rabból katona, a katonából rab: a kontraszelektált rendszer kiskirályai folyamatosan újratermelődnek

Július 1-jén lépett életbe a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. Módosításainak egy része érthető, de nem árt tudni, hogy a kontraszelekciós rendszer generációk óta újratermeli a problémákat. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Belsős helyzetértékelés a Magyar Honvédségről, 2. rész.

444.hu
vélemény