A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is megszólalt a napokban egyre nagyobbá dagadó gólyatábori botrány ügyében. Az egyetem kommunikációs igazgatósága bejelentette, hogy munkacsoportot állítottak fel a gólyatáborokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatára.
Közleményükben azt írták, hogy több évvel ezelőtt készült egy házirend, ez alapján szervezték meg idén is a gólyatáborokat. Ezt azonban felülvizsgálják, majd a tapasztalatok és a kihívások alapján „mindenki számára megnyugvást jelentő, biztonságot adó és a méltóságot garantáló” szabályokat alakítanak ki.
A munkacsoportban az egyetem vezetése mellett a hallgatói önkormányzatok is képviselik magukat.
A BME VIK idei gólyatábora már azelőtt bekerült a hírekbe, hogy elkezdődött volna. A szervezők ugyanis az óvszerek kitiltásával akarták megakadályozni a hallgatók közötti szexet. A tábor után pedig megalázó élményekről számoltak be a résztvevők. A diákokat csak naponta háromszor engedték ki vécére, gyógyszereiket pedig már a megérkezésnél elkobozták a szervezők.
A szervezők úgy vannak vele, hogy a biztonsághoz már az is elég, ha felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerüljék a szexet.
Ez volt az a gólyatábor, ahol az óvszerek kitiltásával akarták megakadályozni a hallgatók közötti szexet.