„Magyarország erős ország, melyet erős vezető irányít” – mondta Donald Trump, a republikánusok elnök-jelöltje a Fox Newsnak.
Az MTI szerint Trump Orbán Viktort a világ biztonságát fenyegető válságokkal és háborúkkal kapcsolatban idézte, aki egy olyan vezetőben látja a béke helyreállításának lehetőségét, mint amilyen ő - Donald Trump - volt.
Nem ez az első eset, hogy idézi Orbán hízelgő szavait. A republikánusok jelölőgyűlésén tartott beszédében is megtette ugyanezt, ahol bő másfél óra után arról kezdett beszélni, hogy „Orbán kemény fickó, nem is szereti a sajtó”. Ott azzal folytatta, hogy Orbán egy interjúban arról beszélt, nem akarja, hogy olyanok jöjjenek be az országba, akik felrobbantják a bevásárlóközpontokat és gyilkolnak, majd arról beszélt, Amerika is csak egy módon tudja megoldani a problémát, ha újra megválasztják Trumpot elnöknek, mert ő mindenkit kívül tart.
Trump arról beszélt, ha ezt ő mondaná, az dicsekvésnek tűnne, ezért idéz inkább Orbántól, aki arról is beszélt, „Oroszország fél Trumtól, Kína fél Trumptól, mindenki fél Trumptól.”
Most, a Fox Newsnak adott interjúban is elmondta, a „két ország közti háborút, amelyhez az Egyesült Államoknak egyébként semmi köze sincs, egyetlen telefonhívással le tudna zárni.”
Az, hogy pontosan hogyan – vagy milyen áron - állítaná meg a háborút, nem egészen világos.
Címlapi kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA
Olyan szépen nyilatkozott Orbán Trumpról, hogy a jelölt saját szájából az hencegésnek tűnt volna, ezért inkább idézte a magyar miniszterelnököt.
Orbán „békemissziós” körútja a legkevésbé sem szolgálta Magyarország vagy a béke ügyét – mondta a 444-nek Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő. Lehet, hogy Orbán azt gondolja, odaülhet majd a nagyok asztalához, de ott nem várja őt senki.