Indul a 2024/25-ös tanév, ráadásul igazán izgalmasan. Ahogy tavaly, úgy idén is arra kérjük olvasóinkat, hogy segítsenek belátni az oktatási káoszba.
Kezdjük a legforróbb témával: a mobilok begyűjtésével. A most kezdődő tanévet egy új kormányrendelet kavarta fel. Ennek értelmében a telekommunikációs eszközöket – főképp a mobiltelefonokat –, a kép- vagy hangrögzítésre és az internetelérésre alkalmas okoseszközöket a tanítási nap kezdetén a diákoknak le kell adniuk. Azt az iskolákra bízták, miként és hogyan gyűjtik őket össze, hol és hogyan tárolják, milyen módszerrel adják vissza a nap végén. Ahogy Maruzsa Zoltán kifejtette: „a kormányzat nagy mozgásteret adott az iskolák vezetőségének” ebben a kérdésben.
Szóval nálatok dobozba kellett bedobálni? Leadni a portán? Az osztályfőnök szedte be mindenkitől? És hogy adják vissza?
Mennyivel nyújtotta meg a be- és kilépési időt a mobilok bezsuppolása és kiadása? Volt káosz? Hányan cserélték össze a készülékeiket? Vicces volt? Nem volt vicces? Holnapra jobb lesz?
„A magyar iskolaépületek többsége egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a nyári melegben ott gyerekeket tanítsanak egész nap” - írtuk tavaly, pedig akkor szeptember első hetére még csak ki se volt adva hőségriasztás. Most viszont ez a helyzet, csütörtökig biztosan velünk marad a kánikula, és utána se lesz rögtön zúzmarás a reggel.
Bizonyos hőmérséklet felett egyébként koncentrálni sem lehet, a szervezetet a hőség rettenetesen megterheli, szóval nagyon nem mindegy, hogy egy oktatási intézményben, ahol gyerekek vannak, hány fok van.
Nálatok mennyi? És mennyire tud az iskola figyelni arra, hogy ne főjenek meg a diákjai? Milyen módszerekkel védekeztek a hőség ellen?
Mint minden évben, az oktatási kormányzat idén is közölte, hogy a tanárhiányról szóló sajtóbeszámolók „többsége hatásvadász és messze áll az igazságtól”, a Belügyminisztérium közlése szerint „ az idei tanév jelentős fennakadás nélkül kezdődhet meg.” Ez egyébként tavaly is így történt, olvasóink beszámolói alapján azonban a helyzet már akkor is inkább drámai volt.
Na de mi a valóság nálatok? Minden tantárgyat szaktanár tart majd? Megvan már egyáltalán az órarend? És ha igen, mennyire zsúfolt?
Lényeg a lényeg: hogy kezdődik ez a tanév? Írjátok meg nekünk!
Az olvasói észleléseket a megirom@444.hu címre várjuk, és köszönjük, a tavalyihoz hasonlóan idén is kiemelten foglalkozunk a témával.
Címlapkép: GREG BAKER / AFP
Csak nehogy túlzott szabadosság legyen a nagy szabadságból.
Mire megjelent a tanév rendje, a pedagógusok többsége felvette a munkát az iskolákban – de nem ez a legnagyobb baj a rendelettel. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint olyan oktatási döntések születnek, amelyeknek egyelőre nem látszanak a következményeik.
Van, ahol magyar tanár tartja majd az ének órát, máshol nincs egyelőre rajz, megint máshol esténként küldik el a másnapi órarendet. Így indul a tanév, amelyben „rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható”.
Arra kértük olvasóinkat, írják meg, mennyire túlterheltek a diákok, hogy néz ki az órarendjük. „Egyenes út a túlterheltséghez, kiégéshez” – összegzett egy 10 éves kisfiú édesanyja. Zsúfolt és abszurd iskolai napok sokaságát tudjuk megmutatni.