Izrael légicsapásokat hajtott végre Libanonban, miközben a helyi televízióban Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője először beszélt a keddi és a szerda csipogó- és adóvevő-robbanások óta, amikben 37 ember halt meg, háromezer megsérült. A beszédet Bejrútban sokszor nem lehetett érteni a gépek okozta hangrobbanások miatt.
Közben Észak-Izraelben is megszólaltak a szirénák.
Az izraeli hadsereg a légicsapások céljáról azt mondja, hogy biztonságot akarnak teremteni országuk északi részén, céljuk a korábban elmenekült izraeliek visszatérésének elősegítése. Közleményükben azt írták, hogy a Hezbollah évtizedek óta fegyverként használja a polgári házakat, alagutakat, a civileket pedig élő pajzsként, így változtatva Dél-Libanont háborús övezetté.
Naszrallah háborús bűnnek, hadüzenetnek, terrorizmusnak és mészárlásnak nevezte a Hezbollah csipogóinak és adóvevőinek felrobbantását. Szerinte négyezer csipogót és ezer adóvevőt vett célba az akció, ami nem törődött az ártatlanok, köztük gyermekek életével; két perc alatt ötezer embert akartak meggyilkolni. A Hezbollah vezetője szerint sok csipogót nem osztottak ki, még mindig raktárban van, mások ki voltak kapcsolva. A történtek felderítésére vizsgálatot indítanak.
Naszrallah azzal fenyegetőzött, hogy Libanon felől Izrael addig számíthat támadásokra, amíg véget nem vet a lassan egy éve indított gázai agressziónak. Időpontról, helyszínről, egyéb részletekről nem akart beszélni, de „a leszámolás meg fog történni”.
(Via BBC)
Kedden több ezer személyi hívó robbant fel Libanonban. Teljesen egyértelmű, hogy az akció mögött Izrael áll. Úgy és ott sikerült eltalálniuk az Irán által támogatott Hezbollahot, ahogy és ahol a legjobban fáj.
Több száz sebesültet még kórházban ápolnak.