Egy amerikai szankciós lista újabb magyar állampolgárokat fed fel, akik részt vettek a katonai rádiók Oroszországba csempészésében

belföld
  • Még mindig nincs hír arról, hogy a magyar állam bármit lépett volna arra, hogy magyar állampolgárok is részt vettek abban a szankció-elkerülő ügyletben, aminek segítségével rádiókhoz juthatott az orosz rendőrség, katonaság és a nemzeti gárda.
  • Pedig az ügy központi figurája az a nő, aki a magyar állam megbízásából vezette a külügy egyik partnerirodáját.
  • Ő még mindig szabadlábon van.
  • Rajta kívül most más magyarokat is felfedett az amerikai pénzügyminisztérium listája.
  • Kérdés, hogy lépnek-e a magyar hatóságok.

Az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztériuma újabb szankciós listát tett közzé olyan cégekről és személyekről, amelyek és akik Amerikában is ügyködtek Oroszország érdekében. Leginkább az oroszok elleni szankciókat játszották ki, hogy hadiipari eszközöket csempészhessenek az agresszor országba. 275 különböző embert és céget sorolnak fel ebben a listában 17 különböző országból, köztük indiai, kínai, svájci, thaiföldi és török – ahogy mondják – entitásokat. Az amerikai hatóságok számos letartóztatáson, cégfelszámoláson vannak túl, de sok esetben a valódi felelősök közelébe sem értek, hisz azok külföldön vannak.

A listát Wally Adeyemo miniszterhelyettes jegyzi, akinek a nevében így fogalmaz az erről szóló közlemény: „A szankciók 17 joghatóság alatt álló személyt és szervezeteket céloznak; a miniszterhelyettes felszólítja az érintett országokat, hogy tegyenek hasonló lépéseket Oroszország hadiiparának támogatóival szemben.”

A listán ott van a magyar Bence Horvath, a magyar külügy által megbízott moszkvai cég egykori alkalmazottja, ott van anyjának, a Szijjártóval fotózkodó Horváth Ficzere Margaritának az orosz cége és egy szerb cég is, amelynek szintén magyar tulajdonosai vannak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletének megnyitóján 2019. december 13-án. Mellette Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója és Horváth Margarita, a képviseleti iroda vezetõje.
Fotó: KKM/Borsos Mátyás/MTI/MTVA

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Kapcsolódó cikkek

Magyar férfi akart katonai rádiókat csempészni Oroszországba Amerikából, de elfogták

Horváth Bencét San Franciscóban fogták el, azzal vádolják, hogy maga intézte az amerikai rádiótechnológia eljuttatását orosz kormányzati szervekhez.

Kaufmann Balázs
külföld

A magyar külügy cégének irodavezetője és az orosz belügy hivatalos beszállítója volt az Amerikában csempészésért letartóztatott férfi anyja

A Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai irodáját vezette Bence Horvath édesanyja. Korábban éppen ugyanúgy rádiótechnikával is foglalkozott, mint a fia, aki ilyen eszközöket akart Oroszországba csempészni.

Kaufmann Balázs
külföld

Előkerült Horváthék csepeli félmilliárdos luxusházának hirdetése, ami segített feltárni az orosz belüggyel való üzletelésüket

A múlt héten Amerikában letartóztatott Bence Horvath családjának a magyar állam százmilliókat, az orosz állam rubelmilliárdokat fizetett. Akkor is nagy tételben szállítottak a katonai rádiókat Oroszországba, amikor a magyar képviseleti irodát vezették.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Külügy: Valóban a moszkvai irodán dolgozott az Amerikában letartóztatott csempész anyja, de tavaly megszüntették az egészet

Horváth letartóztatását jelezte a magyar félnek a kaliforniai államügyész, a férfi pedig nem igényelt magyar konzuli védelmet.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Jó lenne érteni a miniszterelnököt

Diószegi-Horváth Nóra