„Amíg az ukrán hadsereg nem hagy fel az orosz területek elleni amerikai ATACMS-rakéták bevetésével, a mi oldalunkról mindig lesz rá válasz” - mondta Vlagyimir Putyin a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) csúcstalálkozóján a kazah fővárosban.
Putyin itt jelentette be, hogy megkezdődik a nemrég „harci körülmények között is tesztelt” új ballisztikus rakétarendszer, az Oresnyik sorozatgyártása, ami fokozottan védett objektumokat is képes „porrá változtatni”. Az orosz elnök szerint a védelmi minisztérium épp most választja ki a megsemmisítésre szánt célpontokat, amik katonai létesítmények, hadipari komplexumok és akár
„kijevi döntéshozó szervek” székhelyei is lehetnek.
A KBSZSZ a keleti-NATO, a volt szovjet tagállamok katonai szövetsége. Az orosz elnök szerdán utazott Asztanába, hogy részt vegyen a találkozón, előtte Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel tárgyalt.
Az orosz elnök beszédében azt mondta, a „kijevi rezsim” vezetői hatalombitorlók, akiknek nincs joga katonai parancsot adni. „Könyöröghetnek katonai felszerelésért a tulajdonosaiknak (az orosz elnök itt az Ukrajnának katonai segítséget nyújtó nyugati országokra célozhatott), de ne feledkezzenek meg Kaliberről és Cirkonról (ezek hiperszonikus cirkálórakéták, amik több ezer kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek). [...] Ahogy azt mondani szokták, az ügyfél biztosan elégedett lesz.”
Putyint orosz helyett ukrán zászlóval üdvözölték a kazah fővárosban. (Meduza)
Az orosz elnök tárgyalni utazott Kazahsztánba. Az állami szolgálat szerint külföldi hekkertámadás történhetett.
Az oroszok olyan rakétával támadtak Ukrajnára, amely ravasz módon jött létre, és most is ravasz célokat szolgál.